Hírek
2019. Július 14. 08:21, vasárnap |
Külföld
Forrás: Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Elengedte a horvát rendőrség a súlyos balesetet okozó BMW sofőrjét

Elengedte a horvát rendőrség annak a BMW-nek a sofőrjét, aki két napja súlyos balesetet okozott az A4-es autópályán a Varasd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál, a balesetben magyarok is megsérültek
- írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton, a zágrábi rendőrségtől kapott információkra hivatkozva.
Az újság úgy tudja, a 35 éves férfi ellene büntetőjogi eljárás folyik a baleset miatt.
Nem hivatalos információk szerint a hatóságok annak a vér- és vizeletmintának az eredményére várnak, amelyet rögtön a baleset után vettek az elkövetőtől az egyik kórházban, hogy megállapítsák, kábítószer hatása alatt állt-e. Az alkoholteszt már korábban kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban. Várják továbbá a telefonszolgáltató jelentését is, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját a baleset előtt, valamint az egészségi állapotára vonatkozó adatokat, hogy megállapíthassák, az hozzájárulhatott-e a tragédiához. A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelhetnek vádat.
A szörnyű baleset csütörtökön délután történt. A magyar család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor - a közzétett felvételek szerint - fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amelyet a 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyarok autója először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.
Háromnegyedórát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a 38 éves magyar férfit és a 38 éves nőt, valamint nyolcéves fiukat. Válságos állapotban szállították őket kórházba. A legfrissebb sajtójelentések szerint bár mindhármuk sérülései súlyosak, jelenleg stabil az állapotuk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:42, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünetről is egyeztetett Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünet lehet az első lépés az ukrajnai háború lezárása felé vezető folyamatban
2025. Március 18. 07:49, kedd | Külföld
Izraeli-palesztin - Izrael nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, legkevesebb kétszázharminc gázai életét vesztette
Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradó éjjel.
2025. Március 17. 07:34, hétfő | Külföld
Donald Trump és Vlagyimir Putyin közvetlenül egyeztethet a tűzszüneti javaslatról a következő héten
A tűzszüneti javaslatról egyeztethet a jövő héten Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte az amerikai elnök különleges megbízottja vasárnap.
2025. Március 17. 07:34, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államokban tovább növekedett a tornádók és viharok halálos áldozatainak száma, százezreknél áram-kimaradást okozva
Az Egyesült Államokban 37-re emelkedett a déli és a keleti országrészt sújtó heves viharok, és a számos helyen kialakult tornádók halálos áldozatainak száma vasárnap.