Hírek
2024. Február 29. 09:45, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Ügyészség
Ebben a szobában lakott az a magatehetetlen asszony, akinek a halála miatt gyermekeivel szemben indult eljárás
Nem gondozták magatehetetlen édesanyjukat azok a 40 és 41 éves veszprémi testvérek, akik ellen emberölés bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a testvérek az egyszobás házukban éltek együtt 68 éves édesanyjukkal, akinek az egészségi állapota az évek alatt szellemileg és fizikailag is folyamatosan romlott, és egyre kevésbé volt képes ellátni magát. A vádlottak mindeközben a házat és annak környezetét elhanyagolták, a lakást mintegy öt éve nem fűtötték, nem takarították, a mennyezetről és a falakról a víz csöpögött, a falakat penész borította. A két férfi az édesanyjuk ágyát sem tartotta rendben, melynek következtében a lakásban elviselhetetlen volt a bűz.
A sértett 2022 decemberében olyannyira legyengült, hogy mentővel kórházba szállították, ahol megbetegedései mellett kihűlést állapítottak meg nála. Az orvos javasolta, hogy az asszonyt krónikus belgyógyászati osztályon helyezzék el, azonban a fiatalabb testvér ezt elutasította. A sértettet a beszállítását követő öt nappal később a kórházból hazaengedték.
Az asszony otthon már a mosdóba sem tudott kimenni, nem tudott önállóan enni, inni, ám a fiai közömbösek voltak a kiszolgáltatott helyzetével szemben. Nem figyeltek arra, hogy megfelelő ételhez, italhoz jusson, nem gondoskodtak a ruházatának cseréjéről, a lakást pedig továbbra sem fűtötték.
2023. január közepén a sértettet meglátogatta a testvére, aki az idősebb testvért rábeszélte, hogy hívjon mentőt az édesanyjához. A kiérkező mentősök az asszonyt a 12 C°-os fűtetlen lakásban egy beszakadt ágyon, félig a padlóra csúszva, eszméletlen állapotban találták és kihűléses, sokkos állapotban szállították kórháza, ahol a szakszerű ellátás ellenére másnap reggel elhunyt.
Az ügyészség a vádiratában mindkét elkövetővel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a vádlottak a törvény rendelkezésénél fogva feltételes szabadságra nem bocsáthatók.
A szemlén készült fotón a családi ház szobája látható.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 10. 08:12, csütörtök | Bulvár
Magyar Péter akkor mondana le mentelmi jogáról, ha hazánk csatlakozna az Európai Ügyészséghez
2024. Október 08. 07:25, kedd | Bulvár
A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
A migrén kezelésének a beteg egyéni anyagcseréjétől függő személyre szabott lehetőségeit vizsgálják a HUN-REN - Szegedi Tudományegyetem Idegtudományi Kutatócsoportjának munkatársai
2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár
Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó
Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.
2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár
További zöldfelületek újultak meg a Városligetben
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében