Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2014. November 04. 09:44, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Drogprevenciós összekötők

Drogprevenciós összekötők

Győr-Moson-Sopron megyében is útjára indult az országos program.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a fiatalok kábítószer-fogyasztását felmérő vizsgálatok eredményei alapján országos prevenciós programot indított útjára a drogfogyasztás visszaszorítása céljából. A kijelölt rendőrségi összekötőkkel való együttműködésen alapuló programban a szülők tájékoztatást kapnak a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről és büntetőjogi következményeiről. Valamennyi rendőrkapitányságon elérhetők a program helyi közvetítői, akik a széles körű tájékoztatás érdekében elektronikus üzenetben, előadásokon, fórumokon, havonta egy alkalommal fogadóórán, illetve kéthetente telefonos ügyelet útján segítik tanácsokkal, információkkal az őket felkereső szülőket.

A programot és a megyében kijelölt rendőrségi összekötőket 2014. november 3-án 14 órakor a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője, Kovács Sándor rendőr alezredes mutatta be a sajtó képviselőinek a főkapitányság épületében.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság összekötőinek bemutatkozó anyagáról, illetve a fogadóórákkal és a telefonos ügyelettel kapcsolatos információkról a police.hu oldalon - http://police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/drogprevencios-osszekotok/gyor-moson-sopron-megyei-rendor

- továbbá a rendőrkapitányságokon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld

MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus

2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld

Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.