Hírek
2015. Május 27. 08:56, szerda |
Helyi önkormányzati
Forrás: Saját
Csodakertek a Magyar utcán - május 31-én
Idén már negyedik alkalommal szépítik majd apró kezek által készített csodakertek a Magyar utcát.
A méltán népszerű rendezvényen nagycsoportos óvodások és első osztályosok építenek kis kerteket saját fantáziájuk alapján különböző alapanyagokból.
Lobitz Ákos, a kezdeményezés megálmodója, a Dzsungelország Kft. vezetője elmondta, hogy ettől az évtől kezdve egy vándorkupát indítanak útjára, mely évente a verseny új győzteséhez kerül majd.
Dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár Város Polgármestere beszélt a közönségdíjról is, mely szintén új elemként lesz jelen 2015-től. Mivel az érdeklődők nem mindig értettek egyet a zsűri döntésével, lehetőséget adnak arra, hogy a nézelődők szavazzanak a szerintük legszebb kis kertre.
Az Apró kezek – Csodakertek nevű rendezvényt egyre több helyi cég (Zink Power Moson Kft., Greiner Bio One Kft., Rekultív Magyarország Kft., Augsberger Gyepszőnyeg Kft.) támogatja, melyek vezetői mind örömmel teszik ezt, hiszen számukra is fontos a gyermekek környezettudatosságra, a természet és a szép növények szeretetére való nevelése.
Dr. Kovács Éva, a Belvárosi Üzletkör nevében tett ígéretet arra, hogy a verseny után gondozni fogják a „csodakerteket”.
A versenyre idén május 31-én 9 órától kerül sor, az eredményhirdetés pedig 11 órakor lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
2026. Március 16. 13:00, hétfő | Sport
Premier League - Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt lőtt, de pontokat vesztett a Liverpool
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld
Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.

