Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2017. Október 27. 02:00, péntek | Helyi sport
Forrás: MKCSE

Célkeresztben az általános iskolák

Célkeresztben az általános iskolák

Az utánpótlás bővítése kiemelt fontosságú a Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubnál, ezért a szakemberek minden fórumot és lehetőséget igyekeznek megragadni.

Ennek keretében néhány napja a mosonmagyaróvári általános iskolák testneveléstanáraival egyeztetett a vezetés és Bognár Róbert, aki az első csapat mellett az utánpótlásért is felel.

„Nyolc testnevelő tanár vett részt a megbeszélésen, azaz minden mosonmagyaróvári általános iskola képviseltette magát. A klub részéről szeretnénk együttműködést kezdeményezni a helyi iskolákkal, ennek mentünk elébe ezzel az akcióval. A célunk az, hogy szélesítsük az utánpótlásbázist” – mondta Bognár Róbert.

„A mindennapos testnevelés keretében el fogjuk kezdeni a kézilabda oktatását az első és második osztályos diákok számára. Azt szeretnék, hogy a gyerekek már a tanórán találkozzanak ezzel a sportággal, és adott esetben el lehessen indítani a délutáni edzéseket is. Szeretném, ha az első csapat tagjai is részt vennének az ilyen jellegű órákon, sőt néhány játékosról azt is el tudom képzelni, hogy elkezdje az edzősködést.”

„Megtettük az első lépést az iskolák és a tanárok felé, és boldogan mondhatom, hogy mindenki pozitívan viszonyult hozzánk. Nagyon jól sikerült az egyeztetés, most már csak az együttműködés részleteit kell kidolgoznunk. A jövőben igyekszünk labdákat biztosítani a sportág oktatásához, és persze az érintettek a hazai mérkőzéseinkre is meghívjuk majd” – zárta gondolatait Bognár Róbert.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld

Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre

Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.

2026. Március 19. 14:00, csütörtök | Belföld

Kínai beruházás Tatabányán

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre

2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód

Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka

Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika

2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.