Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2016. Március 29. 11:00, kedd | Helyi sport
Forrás: MKCSE

Beharangozó: alapszakasz 22. forduló

Beharangozó: alapszakasz 22. forduló

Készülődés az alapszakasz utolsó fordulójára, amelyet ezúttal idegenben vívnak majd a debreceni együttessel.

Annak ellenére is izgalmas fordulóra számíthatunk, hogy az alsóházban kialakult jelenlegi helyezések már végérvényesnek vehetőek.

Az alsó házas rájátszásnak a jelenleg is érvényes állás szerint vágunk neki, hiszen az aktuális helyezésükön már nincs módjuk változtatni a csapatoknak. Az MTK kitörési esélyét a felső házba a hétvégén kiharcolt döntetlennel nulláztuk véglegesen, hiszen még ha nyerne is a váciak elleni utolsó forduló során, akkor sem előzné be az egyel előtte tanyázó – ráadásul egy meccses hátrányban lévő – fehérvári együttest. Ennek a döntetlennek nem csak az MTK életében jutott nagy szerep, hanem csapatunk esetében is jelentős lélektani rendeltetése volt, ahogy a lényegében tét nélküli, Debrecen elleni fordulónak is lehet.

Vezetőedzőnk volt együttese ugyan jóval nagyobb játékerőt képvisel nálunk, mégis egy összeszedett, jó fellépésű - nem kifejezetten pontokban megnyilvánuló - mérkőzés sokat lendíthetne csapatunk önbizalmán, amelyet majd nagyszerűen kamatoztathatunk a bajnokság záró szakasza során. Varga Józsefet november végén, éppen az ellenünk vívott idegenbeli fordulót követően váltotta a kispadon Tone Tiselj kétszeres BL-győztes szlovén szakember. Azóta hat vereség és négy győzelem alkotja a debreceni mérleget. Teljesítményük felemás, hiszen két ízben is csak hajszállal maradtak le egy előkelőbb helyezéssel rendelkező csapat (Siófok, Érd) elleni győzelemről, miközben volt, hogy öt góllal kikaptak a náluk gyengébb játékerőt felvonultató MTK ellen. Ennek ellenére szerdán jó eséllyel érvényesítik majd akaratukat, hiszen ha előrébb nem is léphetnek, hátrébb két helyet is bukhatnak egy esetleges kudarc esetén.
„Jobb erőkből álló, felkészült csapattal találkozunk úgy, hogy mi még igazából csak próbálgatjuk magunkat. Annyit kértem a lányoktól, hogy ugyanolyan hozzáállással lépjenek pályára, ahogy az MTK ellen tették.” – tette hozzá Varga József vezetőedző Emiatt minden kétséget kizáróan egy izgalmas, harcos mérkőzésre számíthatunk, amelyet érdemes lesz figyelemmel kísérni. Tartsatok velünk, hajrá MKC!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek

Nagy fogás

Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld

Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez

Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport

Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.