Hírek
2016. Január 05. 16:11, kedd |
Helyi
Forrás: MKC SE
Beharangozó: alapszakasz 13. forduló
Hétközi forduló következik számunkra a bajnoki sorban, amin ezúttal a Dunaújvároshoz látogatunk majd.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia hétvégén esedékes EHF kupa mérkőzése miatt került a forduló hétközi lebonyolításra. Ellenfelünk a tizenhat között jár a nemzetközi megmérettetésben, ugyan ezúttal épp a Siófokkal sorsolták egy párosításba. A jó ismerős hazai ellenfél ellenére is elég mozgalmas napokat él a csapat, hiszen vasárnap bajnoki fordulót játszottak, most minket látnak majd vendégül, hétvégén pedig EHF kupában épp az említett Siófokkal küzdenek meg a legjobb nyolc közé jutás érdekében.

A szezon elején, egészen pontosan a második fordulóban láttuk a Dunaújvárost vendégül utoljára, ekkor egy kifejezetten látványos és kiélezett meccsen végül három góllal alulmaradtunk ellenük. Azóta két döntetlennel, három verességgel és hét győzelemmel a negyedik helyen tanyáznak a tabellán. Ott, éppen a Siófok előzi őket két ponttal, de érdekes módon a Balaton-partiak ellen egy viszonylag sima, nyolc gólos hazai bajnoki győzelmet tudhatnak magukénak. Hazai környezetben rendkívül magabiztos csapatról van szó, hiszen az említett Siófok elleni győzelem mellett, otthon még a Fradival is ikszelni tudtak. Mindenestre nagy baj nem lehet, hiszen elhivatott szurkolóink velünk tartanak majd a mérkőzésre és abban is biztosak lehetünk, hogy a lányok is ahol csak lehet, megnehezítik a DKKA dolgát.

„Két nap felkészülés után egy kupainduló csapat ellen megyünk játszani, és addig, szeretnénk elsősorban azokat a hibákat kijavítani, amiket a fradi ellen hétvégén vétettünk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk majd szerdán.” – tette hozzá Hlavaty Tamás vezetőedző.
Tartsatok velünk és lássuk meg együtt milyen fordulót hoz a szerdai! Hajrá csajok, hajrá Mosonmagyaróvár!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

