Minden reggel megdobban a szívem, megmozdul a lábam, mennék én is segíteni! S bár orvos vagyok, de elmúltam 65, így itthon kell maradnom. Nem ülök tétlenül, naponta tucatnyi telefont is kapok. Hívnak tanácsomat kérni, meghallgatni a véleményemet, beszélgetni, kicsit panaszkodni, kicsit erőre kapni, egy csöppet megnyugodni.

A Vas megyei Peresznyén születtem, és a szombathelyi pályakezdés évei után, éppen 25 esztendeje érkeztem Mosonmagyaróvárra. Belgyógyász szakorvosként, hematológusként, klinikai onkológusként vezettem a Karolina Kórház Belgyógyászati Osztályát.

Szabálykövető ember vagyok, nem nagyon megyek úgy magamtól sehová. De ha szükség van rám, ha hívnak, veszem a táskámat és indulok, mert orvos vagyok és maradok a síromig. Néhaazért elutazom a szülőfalumban élő 86 éves édesanyámhoz, mint a lánya, de mint az orvosa is. Testi és lelki gyógyulást jelentek neki, és egy apró útjelzőt az általa megnem értett karanténos világban.

Egy nagyon nehéz helyzetben lévő magyar egészségügyre szakadt rá a járvány, és tudom, micsoda heroikus küzdelem folyik a falak mögött. Most értékelődik fel igazán az egészségügyben a szaktudás és a szív. Orvosként tisztelettel hajtok fejet az orvos, az ápoló, a kiszolgáló személyzetés az önkéntes segítők előtt.

Az orvos és a beteg csak együtt érheti el a gyógyulást. Nem értem a mostani titkolózást, ha több valós ismeretünk lenne a mai helyzetről, a folyamatokról, akkor tudnánk mi, átlagemberek igazán együttműködők lenni. Ha nem látnak tisztán, akkor elindul a szóbeszéd, lazul a fegyelem, eluralkodik a félelem, így, mint most.

A statisztika fontos eszköze a járvány kezelésének. Akkor, ha igaz!Nem értem a kórházi ágyakilyen mértékű felszabadítását. Nem vonom kétségbe szükségességét, és talán valóban ekkora a baj… A kórházak krónikus (elfekvő) osztályaira bekerülni hosszú hónapok kérdése normál helyzetben is. Most a bennlévőket hazaküldik, akárcsak más, akut ellátást nem igénylő, de a kórházban gyorsabban gyógyuló betegeket is.

A családok nincsenek felkészülve, hogy az eddigi egészségügyi alapellátás szerepét akár csak részben is átvegyék. Ilyen körülmények között nehéz lesz biztosítani, hogy az utolsó útjára készülő tisztes körülmények között, emberként haljon meg.Ezeknek az intézkedéseknek súlyosabb következményei is lehetnek még.

Hívőként türelemmel viselem a megpróbáltatásokat. Hiszem, hogy jobbra fordulnak a dolgok. Remélem, hogy az ember okul ebből, és az új világban fontosabb lesz majd a szeretet. Igaz hittel hiszem ezt, de látva a történéseket, néha szkeptikus vagyok. Ha mégis felébredünk, és nem csak szemléljük a dolgokat, hanem mi magunk is teszünk a jobbítás érdekében, akkor talán… talán mégis jó irányba fordulhat sorsunk szekere.

(Hogy mitől lenne ez interjú? Hogy hol maradtak a kérdések? Nem volt rájuk szükség. Főorvosasszony gyógyítóként is egy közülünk. Azt éli meg, amit mi, annyira töpreng a dolgokon, ahogy mi, éppúgy keresi a választ a kérdésekre, ahogy mi is. Nem tett mást a beszélgetésünkkor sem, csak gondolkodott, ahogy mi, … de ő most hangosan.)

Vizsy Ferenc