2020-04-08 (szerda)

Emberek százezrei figyelik a járványról szóló híreket, ismerkednek a naponta születő új rendeletekkel. A központi utasítások helyi szabályozásokban öltenek testet, amelyek meghatározzák az élet új kereteit. A hivatalokban az alapfeladatokattovábbra is el kell látni, kevesebb emberrel és megváltozott körülmények között. A napi rutinhoz képest viszont sok területen megsokszorozódott a munka. Amikor a jegyző aláír egy rendelkezést, az önmagára is kötelező. Mindig elégedett a döntéseivel?

„Több mint 25 éve vagyok a pályán, 8 éve dolgozom a város jegyzőjeként. Szeretem a munkámat, ez az életem – amit egyensúlyban tartok – mondja Fehérné Dr. Bodó Mariann. – Ezt nem csak azért mondom, mert ezt várják el tőlem, valóban így van. Az a feladatom, hogy a munkatársaimmal olyan rendelkezéseket készítsünk elő, hogy egyes ügyekben az előírásoknak megfelelő, átgondolt döntések szülessenek. Jegyzőként is és magánemberként is szabálykövető vagyok, a korlátozások betartása viszont nekem sem könnyebb, mint bárki másnak.”

De akkor is, ez a kijárási tilalom, a karantén, a bezárt üzletek…

A férjem szülei és a távol élő édesanyám is már idős emberek, és nehezen viselik a bezártságot. Nekünk kell megszerveznünk úgy az életüket, hogy ne szenvedjenek hiányt, de ne is legyenek kockázatnak kitéve. Két középiskolás gyerekem is otthon van, csupán az udvarra tudnak kimenni egy kicsit levegőzni, mozogni. Bár nekik már hiányzik az iskola, én örülök, hogy otthon vannak és nem kell naponta utazniuk.

Itt van a jó idő, a nagyszülők régen nem öltelték meg az unokákat … Nem lehetne egy kicsit enyhíteni az előírásokon?

„A korlátozás nem az emberek ellen, hanem az ő érdekükben született, ha belátja ezt valaki, ha nem. Bár a szabályokhoz szankciók is tartoznak, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a saját érdekében követi-e azokat vagy kibújik alóluk. A központi rendelkezések számomra a mérvadók, így hiába a sok kérés, ilyen körülmények között nem lehetek méltányos. Mások meg éppen a szigorítás mellett érvelnek. A mi társadalmunk, egyes kultúrákkal ellentétben, a bizalomra épül. Hiszem, hogy a józan belátás nagyobb visszatartó erő, mint a hatalom alkalmazása.”

Elindul haza a jegyző, amikor belép az ajtón, egyszerre feleség lesz és édesanya.

„Ezt mondja vagy kérdezi? – neveti el magát. – Sokszor hazaviszem a laptopot, mert vannak halaszthatatlan ügyek, amivel valamit kezdenem kell. Hiába van vége a munkaidőnek, a telefon sokszor megcsörren. Persze, igyekszem levetni a benti dolgokat, de ez nem megy parancsszóra. Visszagondolok, hogy milyen kihalt az épület, mert a munkatársaim egy része otthon dolgozik vagy külső munkán van. Eszembe jutnak azok, akik az időseket, a családokat, a mozgáskorlátozottakat, a szociális helyzetük miatti rászorulókat segítik, és akiknek szintén nem 8 óra a tényleges munkaidejük.”

Tisztelt Jegyzőasszony, ezt megértem, de Kedves Mariann, hol van a magánember?

„Nem tudnám ezt csinálni, ha nem lenne ilyen megértő és segítőkész a családom. A megszaporodott munka mellett is igyekszem a lehető legtöbb időt velük tölteni. Ha az időm még engedi, olvasgatok. Az adott pillanat dönti el, hogy komolyabbat vagy limonádét, útleírást vagy életrajzi regényt veszek a kezembe… Egyébként érdekes változásokat érzékelek a mindennapjainkban: a már szinte követhetetlen pörgés jellemezte élet, mintha lelassult volna, mintha jobban éreznénk egymást, mintha fontosabb lenne a másik, és értékesebb az élet. Nem csak nálunk, mondják, hogy másoknál is. Remélem, ez megmarad majd a járvány utáni időben is.”

Sok víz folyik le a Lajtán, mire ennek az egésznek vége lesz. Nem így látja?

„De igen, és a neheze még hátra van. Külföldi tapasztalatokra építve, a járvány ennél még súlyosabbá is válhat. Úgy készülök, hogy jegyzőként is és magánemberként is hamarosan nagyon sok dolgom lesz. Addig is óvatosnak kell lennünk.”

Vizsy Ferenc