2020.03.29. (hétfő) – Telefoninterjú

Két gyermeket nevel a férjével, a legkisebb alig hatéves. Szinte minden nap délután négykor kezd el készülődni, öt órakor jóéjt puszit ad a srácainak, és elindul a dolgozóba. Bogdány Hortenzia a Soproni úti Aranykor Idősek Otthonának gondozónője általában éjszakás, de ha egyszer-egyszernappalra osztják be, villanyszerelő férje marad otthon szabadságon.

"Tizenötéve választottam ezt a szép, de nem könnyű hivatást. Bár minden nap más és más, ennyi idő alatt mindenkiben kialakul egyfajta napi rutin. A vírus megjelenésével azonban sok minden változott.A legnagyobb traumát viszont nem általában a járvány jelenti, hanem a kijárási tilalom, az, hogy az Otthon lakói nem mehetnek ki és a hozzátartozók sem látogathatják őket."

A várost járva, utam gyakran visz el az épület előtt, és sokszor látok elektromos kerekesszéket a környéken, amellyel – lábukat vesztett vagy erősen mozgáskorlátozott – öregek tesznek egészségügyi körsétát. Most ők sincsenek odakint, de milyen lehet az élet a zárt ajtók mögött?

"Maszkban, gumikesztyűben dolgozunk, és akár csak eddig, most is mindent és mindig fertőtlenítünk, de nem ez a változás igazi lényege, hanem a bezártság. Nagyon megértem azokat, akik most a négy fal közé szorultak, hiszen én sem mehetek el az édesanyámhoz, pedig jó lenne őt látni... A szolgálatom alatt mindig úgy szervezem a dolgaimat, hogy jusson idő az ottlakókra, hogy leülhessek velük beszélgetni, legyen kinek elmondaniuk a gondokat. Feszültek, és néha ezrám is átragad. Azonban nekem (nem csak munkaköri kötelességből, hanem emberségből is)ezen gyorsan túl kell tenni magam."

Otthagyni a családot, a legkisebbet, majd elmenni az idősek közé, aztán újra haza — kiváló módjalehet ez a vírus közvetítésének.

"Igyekszünk a veszélyt a minimumra csökkenteni. A munka végeztével át kell öltöznünk, a benti ruhánkat ott kell hagyni, mert azt az intézet tisztíttatja, fertőtleníti. Tartok a vírustól, ki ne tartana tőle, de nem hordozhatom a félelmet mindig a szívemben. Amikor a járvány legelején otthon kellett maradnom a lázasan köhögő Danikával, bizony megfordult a fejemben, hogy nem hoztam-e haza a koronavírust? Szerencsére túl van a betegségen, így most sokkal nyugodtabbak vagyunk."

Az egészségügyi és a szociális ágazatban dolgozók mindegyikének meg van a maga kis története, aggodalma, mindenkinek van valakiért aggódnia, valakit féltenie.

"A 16 éves nagyfiam bírja a legkevésbé, közülünkmost Bálintnak a legnehezebb. Az édesapjával mi csak-csak kimegyünk a lakásból, de neki részint tanulnia kell, részint pedig a kistestvérére vigyáznia. Igazából csak akkor mozdulhat ki, és mehet el egy kis „egészségügyi” sétára, ha valamelyikünk otthon van."

Hortenzia naponta teszi meg a húsz perces utat az Itthon és az Otthon között, és viszi magával a vidámságot, hogy aznap is megnevettesse az embereket. Akár a családdal is maradhatna, de ez meg sem fordult a fejében. „Kevesen is vagyunk, és a vezetőim, a munkatársaim és az Otthonban élők is számítanak, várnak rám.”

Vizsy Ferenc