Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2020. Május 01. 12:18, péntek | Helyi
Forrás: Vizsy Ferenc rovata

Az én városom - Érettségi egy igazgató szemével

Az én városom - Érettségi egy igazgató szemével

Interjú Bernáth Rita iskolaigazgatóval.

Május 4-én megkezdődnek az érettségi vizsgák. Izgalommal készül a megmérettetésre diák is, tanár is. Így volt mindig, de ez a mostani azért mégiscsak az eddigiektől eltérő. A pedagógusoknak azért, mert ők máshoz voltak szokva, a maturálóknak meg azért, mert ők meg másra számítottak.

Járványvédelmi körülmények között, a szóbeli érettségik elhagyásával zárulnak a középiskolai tanulmányok. Ezt a kormánydöntést vártad?

  • Magát a döntést vártam. Előtte nem igenlatolgattam ennek vagy annak az alternatívának az esélyét. Azt tudtam, bármi legyen is a határozat, azt nekünk a legjobb tudásunk szerint kell végrehajtanunk. Ez a kötelességünk, de egyben hivatásunk lényege is.

A Világháló heteken át tele volt a diákok, tanárok, szülők által megfogalmazott nyílt levelekkel, amelyek erre vagy arra szerették volna hajlítania döntéshozókat. Nálatok is forró volt a levegő?

  • Iskolai szinten, de a saját érettségiző osztályomnál is azt tapasztaltam, hogy a mieink inkább tanultak, most pedig igyekeznekmindannyian kihasználni az utolsó napokat. A Bolyai János Általános iskola és Szakgimnázium két osztályának60 tanulójaérintett, de közülük senki sem mondta vissza vagy halasztotta el az érettségit.

Nekik ennyire mindegy lenne, hogy miként alakul az érettségi vizsga menete?!

  • Dehogyis! Ők is jól tudják, hogy ennek a szisztémának lesznek vesztesei. A szóbeli vizsgákra ugyanis eddig mindenki úgy tekintett, mint az érdemjegy javításánakutolsó lehetőségére. Persze ez is elsősorban azoknak kedvezett volna, akik könnyen ki tudják magukat fejezni, akiknek magabiztos a fellépése. Ez az esély most valóban megszűnik. Ebben a helyzetben szerintem egyébként is lehetetlen lenne mindenki számára egyformán kedvező megoldást találni.

Egy járványsohasem jöhet jókor, de most a végzősöknek éppen akkor szűnt meg az iskola, amikor az érettségire való felkészülés a célegyenesbe fordult.

  • Valóban így van. Nagyon fontos lett volna, hogy a pedagógusok közvetlenül segítsék a munkát, így most az egyéni tanulásra helyeződött át a hangsúly. Átlátva, átérezve ezt, arra törekedtünk, hogy az online tér adottságait maximálisan kihasználjuk, s hogy lélekben is a diákok támasza legyünk. Hogy mennyire sikerült mindez? Az majd az eredményeken lesz lemérhető, mert az ő jegyeik a mieink is, mi is velük vizsgázunk.

Több helyen kevés a hadra fogható tanár, máshol képtelenek saját intézményükön belül biztosítani, hogy az írásbeli vizsgánlegfeljebb csak 10 fő legyen a teremben.

  • A mi épületünk szerencsére akkora, hogy ezzel nem lesz gond, ugyanis nálunk mindössze hat diák lesz együtt. A fenntartó és a kormányhivatal biztosítja a maszkokat és a védőkesztyűket. A felügyeletet is meg tudtuk oldani annak ellenére, hogy idősebb vagy tudottan betegségben szenvedő kollégáinkat semmiképpen nem engedjük most dolgozni. Több általános iskolai tanárkollégám viszont „munkára” jelentkezett.

Ha jól értem, a tantestület egyöntetűen a döntés mellé állt.

  • Mi a tanítványaink mellé álltunk. Azok mellé, akiknek most a legnehezebb, akiknek most nagy szükségük van a tanáraikra.

Akkor arccal az érettségi felé!

  • Igen, de fél szemmel már figyelnünk az ugyancsak májusban esedékes szakérettségikre is. Töprengünk azon is, hogyan oldjuk meg a nyolcadik osztályosok ballagását, mert nekik is, nekünk is fontos lenne valamiképpen megtartani. Arccal az érettségi felé? A jelszót jónak tartom, de én úgy fogalmaznám meg, hogy „Arccal a diákok felé – mint mindig!”

Sokan mondják, hogy már semmi sem lesz majd olyan, mint régen.

  • Ez biztos, hiszen a világ hol lassabban, hol gyorsabban, de állandóan változik. Az elmúlt hónapok tapasztalatait feldolgozzuk, hogy hasznos tudás legyen belőle. A fejlődés csak biztos alapokon képzelhető el, ezért mi azt szeretnénk, ha visszatérhetnénk alapértékeinkhez, az iskola régi hagyományaihoz. Ezt joggal várják el tőlünk az elődeink, a volt diákok, az új elsősök és ezt a kilencedikesek is.

Vizsy Ferenc

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.