Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2020. Április 30. 14:40, csütörtök | Helyi
Forrás: Vizsy Ferenc rovata

Az én városom - Ballagók a ballagásról

Az én városom - Ballagók a ballagásról

Interjú három végzős diákkal.

A város mintegy 200 végzős diákja készült a ballagásra, hogy az iskolát végig énekelve búcsúzzon a diákévektől. Bár a sors közbeszólt, de a mosoly, a könnyek, a tarisznya, az ajándék, az ölelés kijár nekik. Ahogy azoknak a tanároknak is, akik online térben maguk szervezik meg az ünnepséget – a tanítványaiknak.

Karácsony Dóra (Hunyadi Mátyás Szakközépiskola) — Számomra örök emlék marad a szalagavató, amely általában az iskolától való búcsúzás első fázisa. Akkor még senki sem sejtette, hogy az idén számunkra az lesz egyben az utolsó is. Lélekben nagyon készültem a ballagásra, szerettük volna megajándékozni a tanárokat, szerenádot adni a tiszteletükre, de a tervek sajnos csak az elgondolás szintjén maradtak. Kozmetikusként végzek, így a tanult szakmából is tudom, mit jelent felkészülni egy alkalmi eseményre, elegánsan felöltözni, elmenni a fodrászhoz, kicsit megszépülni. Mi is úgy terveztük, hogy összejönnek a rokonok, elbeszélgetünk és örülünk egymásnak. Hogy be fogjuk-e pótolni azt, ami most az iskolában elmaradt, nem tudom. Nem nagyon beszéltünk erről sem a tanárokkal, sem az osztálytársakkal, igaz most az én figyelmemet is inkább az érettségire való felkészülés köti le. Csütörtökön a ballagásra készült ruhám sajnos ott marad a szekrényben.

Korcz Miksa Adrián (Piarista Gimnázium) — Amikor március közepén megszakadt az iskolai tanítás, akkor még nem kezdtük meg a ballagási előkészületeket. Ha nem is indult meg a szervezés, a korábbi évek hagyományai alapján már gondolkodtunk a szerenádon, a tanárok ajándékain, az egymástól való elköszönésen, és sokunknak talán még az utolsó nap is az eszébe jutott. Úgy alakult, hogy nem lesz meg ez a szép ünnepség, de az iskola, ha online térben is, mégis megszervezi a búcsúztatásunkat, amit a piaristákhoz illően misével zárunk. Azt hallottam, hogy amint lehetőség lesz rá, még nem tudni, milyen formában, de lesz „pótballagás”. Ez a csütörtöki napra otthon is nagyon készültünk. A ballagáson és a misén ugyan csak a szűk család vett volna részt, de utána a tágabb rokonsággal költöttünk volna el egy közös vacsorát valamelyik étteremben. A körülményekre tekintettel, most nem jövünk össze, de biztos vagyok benne, hogy találkozó nem marad el, csak … egy kicsit késik.

Laskó Rebeka (HallerJános Szakgimnázium) — Ez a csütörtöki nap nagyon másképpen telik majd el, mint ahogy annak idején elképzeltük. A hároméves képzést befejezve cukrászként és bármixerként vágtam neki a kétéves érettségi felkészítőnek, amely a mostani ballagással ért volna véget. Már nagyjából megvolt a műsor vázlata is, úgy volt, hogy társaim nevében én fogok elköszönni a tanárainktól, a diáktársaktól, az iskolától. Március 16-tól vagyunk itthon, és próbálunk meg felkészülni a megmérettetésre. Éppen azelőtt tört ki a járvány, hogy elkezdtünk volna próbálni a ballagásra. Szegényebbek leszünk egy szép élménnyel, és most nem csak az iskolai ünnepségre gondolok, hanem arra is, hogy ilyen körülmények között a család sem tud összejönni, pedig úgy terveztük, hogy közösen vacsorázunk. Az ajándékot biztosan megkapom, de nekem ennél sokkal fontosabb lett volna a személyes találkozás. Ha majd véget ér ez az időszak, remélem, még összejövünk.

„Mostbúcsúzunk és elmegyünk, a miidőnk lejárt.” – hangzik fel a virtuális ballagáson is. Nem, nem, kedves fiatalok, a ti időtök csak most kezdődik…

Vizsy Ferenc

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.

2024. Április 09. 10:56, kedd | Helyi

Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása workshop

A Néprajzi Múzeum Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása című workshopján vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtár rendezvénytermében április 17-én, szerdán 16 órától.

2024. Április 09. 10:51, kedd | Helyi

Felhívás szavazatszámláló bizottságba történő jelentkezésre

Még egy napig, április 10-ig lehet jelentkezni a szavazatszámláló bizottságba.