2020.03.29. (vasárnap) 9.10-11.30

A járványról szóló külföldi hírek igencsak ránk ijesztettek, pánikszerűen rohantunk vásárolni, és vettünk szinte mindent nyakló nélkül. Hiába azonban a „bölcs” előrelátás, a sok is elfogy egyszer, és van, amit nem is lehetett bespájzolni. Így sokan járnak elkenyérért, zöldségért, gyümölcsért, felvágottért, ezért-azért – a kisebb boltokba.

– Itt van a maszk a kezem ügyében, de sokáig nem tud meglenni benne az ember – válaszolja az eladónő a firtatásomra. – Ahogy a forgalom engedi, kezet mosok, fertőtlenítek. Egyébként nemigen gondolok a vírusra, csak taposom a mókuskereket.

A 3 üzletben összesen eltöltött 40 percem alatt megfordult 50-60 vevőből egy viselt maszkot, és a fele sem látszott 65 év felettinek. Néhány azt állította, hogy éppen az idős (nagy)szüleinek vásárol… Miért ne hittem volna?!

– Sokan nem veszik komolyan se a vírust, se a korlátozásokat – mondja egy másik helyen a tulajdonos-eladó. – Nézze, nem jó dolog ez az életkorra szabott vásárlási idő. Eddig azt mondták az időseknek, ki ne menjetek! Erre ők bespájzoltak. Aztán segéderőket szerveztek nekik, most meg szabadjára engedik őket. Hát ki érti ezt? Ha már így történt, akkor jobb lett volna, ha ők jönnének kora reggel.

A kisboltok a környékbeli embereketlátják el. Az ismerősök gyakran összefutnak, páran a bejáratnálsöröznek. Bevett szokás ez sokfelé. De a rendelkezés?! Hát az van! Meg italozás is! Hogy nem nyitnak ki a kocsmák–most még inkább. A boltokból pedig azóta tisztességgel fogynak a féldecis kisüvegek is. „A vírustól? Hát már hogyne félnék…. azért iszom!” – veti oda rám sem pillantva az egyik „cimbora”, és a többiek vele nevetnek (ki). A harmadik üzletben is hiába próbálkozom, a kereskedő ott is készséggel mondja el a véleményét, de nevét-arcát ő sem vállalja.

– Ismerem a vevőimet – néz rám az eladónő, – nem mindegyik akkor tud vásárolni, amikor az óra parancsolja. Ha meg itt van, kiszolgálom, ne jöjjön újra, de ne maradjon kenyér nélkül se.Nem vagyok felelőtlen, én így tehetem a legtöbbet az emberekért. Nem vagyok hatóság, én itt élek közöttük.

A Halászi úti benzinkútnál nem túl régen nyitott élelmiszerbolt friss pékárut is kínál. Szívesen betérünk ide a családdal tankoláskor is, más napokon is.

– Az utóbbi pár hétben elég ingadozó a forgalmunk, de itt mindig vannak vásárlók, mert kedvelik a termékeinket. A tankolási szokások miatt azonban lehetetlen betartani a délelőtti „idősvásárlási” periódust. Nincs bennem félelem a vírus miatt, de ha többen jönnek be egyszerre, szorongok, ez szerencsére hamar elmúlik. Itt a maszk, a kesztyű, sőt a kesztyűre a kesztyű, hiszen a pékáruhoz egyébként is csak azzal nyúlhatunk. Inkább a szüleimet féltem – mondja a 22 éves Kiss Szabina eladó. – Ha hazamegyek Ásványráróra, azonnal megfürdök és átöltözöm. Hogy mi lesz később? Élelmiszer mindig kell, és az emberek visszajönnek, mert tudják, mi holnap is itt leszünk.

Dél fele jár, amit akartam, megvettem, lassan ideje elindulnom hazafelé.

Vizsy Ferenc