Hírek
2014. Október 10. 10:44, péntek | Helyi
Átadták a megújult Szennyvíztisztító telepet és a Látogatóközpontot Mosonmagyaróváron
Több, mint kétmilliárd forint EU támogatásból valósult meg a Mosonmagyaróvári Szennyvíztisztító telep intenzifikálása a jogszabályi követelményeknek megfelelően c. projekt.
Közel hárommilliárd forintos beruházás ért véget Mosonmagyaróváron az öt település alkotta Mosonmagyaróvári Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás Európai Unió által támogatott pályázata keretében. Az előkészületek már 2008-ban elindultak, maga a beruházás 2011-ben kezdődött, és most ért véget. A telep üzemeltetője az Aqua Szolgáltató Kft.
A mosonmagyaróvári szennyvíztisztító telep nem felelt meg a hatósági előírásoknak, csak jelentősen a kibocsátási határérték felett engedte be a Mosoni Dunába a tisztított szennyvizet. Ezért a hatóság felújításra kötelezte, majd a bíróság jogerősen megtiltotta a további szennyezés kibocsátását. A mosonmagyaróvári szennyvíztisztítási agglomerációba tartozó települések saját erőből nem tudták ezt megoldani, megoldást csakis az Európai Unió által támogatott rekonstrukció jelenthetett.
Ezért 2008-2010 között 54,3 millió forint összköltséggel, 46,2 millió forint Uniós támogatással előkészítették a projektet, majd 2011. augusztusban Támogatási szerződést kötöttek a projekt megvalósítására. Ennek során végül a telep teljes rekonstrukciója 2.822.373.940 forint összköltséggel, 2.395.195.927 forint támogatással (melynek 80%-át az Európai Unió, 20 %-át a hazai költségvetés biztosította,) valósult meg.
A megvalósítás során a meglevő épületeket átépítették, bővítették, korszerűsítették, a technológia pedig teljesen megújult. Új előmechanikai műtárgy épült, ciklikus üzemű C-tech szennyvíztisztítási technológia létesült. A telep korábbi 53.888 LE (lakos egyenérték) átlagos kapacitása 77.778 LE átlagos kapacitásra növekedett. Lényeges eleme volt a korszerűsítésnek egy iszapvonal létesítése, amelyben feldolgozásra és ártalmatlanításra kerül valamennyi keletkező szennyvíziszap. Az ártalmatlanítás során a keletkező biogázok 250 kW teljesítményű kiserőművet látnak el hajtóanyaggal, ami részben ellátja a telep villamos energia igényét.
A telep teljes mértékben automatizált, távfelügyelettel is működtethető. A telepen a felhagyott technológiai épület korszerűsítésével látogató központ is létesült, ami segítheti a lakosság környezettudatos nevelését, a korszerű technológiák megismerését.
A fejlesztés révén egy korszerű, költséghatékony tisztító telep létesült, amelynek üzemeltetési költségei alacsonyak, ezzel is segítve a lakossági szennyvíz tisztítási díjak megfizethetővé tételét.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.













