Hírek
2020. November 05. 11:47, csütörtök | Helyi
Átadták a felújított Kaiser-telephelyet
Az elmúlt évek egyik nagy feladata volt, az egykori Kaiser-telephely rehabilitációja, ami az év elejére el is készült, mintegy 340 milliós TOP-os és önkormányzati finanszírozásból.
2015-ben döntött úgy az önkormányzat, hogy megvásárolja az egykori Kaiser-telephelyet és rehabilitálják azt. Az elmúlt két évben folyamatosak voltak a munkálatok, elbontották azokat az épületeket, amiket nem tudtak hasznosítani, felújították az egykori Csókay-házat, valamint egy új, tánc- és sportcentrumot is építettek.

A komplexumot hivatalosan november 4-én adták át, ahol beszédet mondott Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke, dr. Árvay István polgármester, valamint az elmúlt évek munkálatairól Kovács Krisztián Miklós okleveles építészmérnök, a felújítás tervezőjetartott prezentációt.
A fejlesztésekre az önkormányzat TOP-os pályázaton nyert 300 millió forintot, amit további 140 millió forinttal egészítettek ki. Az egykori Csókay-házban az önkormányzati rendészet, a Szigetköz Rendőrörs és a polgárőrség kapott helyet, míg az újonnan kialakított tánc- és sportcentrum a Lajta Néptánc Egyesületnek, a Kühne Koncert Fúvószenekarnak, valamint a Kodomo Sportklub edzéseinek biztosít helyszínt.
A területen a jövőben is folytatódik a beruházás, az Aranyossziget utca felőli részen a feltárást követően építései telkeket alakítanak majd ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

