Hírek
2013. Június 14. 06:23, péntek |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Apró kezek, csoda kertek
Tájékoztató az „Apró kezek, csoda kertek” c. kertépítő versenyről.
Az Önkormányzat és a Dzsungelország Kft. által meghirdetett, június 2-án harmadik alkalommal megrendezett "Apró kezek, csoda kertek" c. kertépítő verseny a címének megfelelően, fantasztikus kis kerti remekműveket eredményezett. A nagyközönség számára is elérhető helyen, a belvárosi sétáló utcában, a Magyar utcán gyönyörködhetnek bennük a városlakók.
Lelkesen dolgozott 19 óvodás, kisiskolás csapat a szülőkkel, pedagógusokkal együtt. A szorgos kezű gyerekeket a munka után bábelőadás és kézműves foglalkozás szórakoztatta, míg a zsűri végezte az értékelést.
A zsűri dolga nagyon nehéz volt, az 1-6 helyezés került kihirdetésre, a többi résztvevő egységes díjat kapott. A versenyt 19 cég, szervezet támogatta, így minden csapat részesült a jól megérdemelt jutalomban (60 000 Ft-tól 120 000 Ft-ig), továbbá a gyerekek és pedagógusok apró ajándékot is kaptak egy nagy torta elfogyasztása mellett. Az elsődleges szempont az értékelésnél az apró kezek dominanciája volt, azaz hogy a gyerekeket mennyire vonták be a felnőttek az előkészületekbe, kertkialakításba. További szempontok voltak: ötletesség, eredetiség, fantázianév és kert összhangja.
Az eredmények: az I. helyezést a „Fűszer-Manók” kertje nyerte el a Hildegard óvodából, II. helyezett a Kékcinke óvoda „Tök jó kert”-je lett, a III. helyezést pedig a Majoroki óvoda „Pöttöm Panna függőkertje” érte el. Gratulálunk minden kertépítő csapatnak az alkotásért, köszönjük munkájukat! Köszönjük a támogatásokat! Jövőre ismét szeretnénk megrendezni a versenyt.

1. helyezett - Hildegárd óvoda

2. helyezett - Kékcinke óvoda

3. helyezett - Majoroki óvoda - Pöttöm Panna függőkertje

Külön díj - Fekte István Általános Iskola - Mandala

Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.













