Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2015. Szeptember 20. 21:49, vasárnap | Helyi
Forrás: MKC SE

Alapszakasz 4. forduló I Mosonszolnoki Sportcsarnok I MKC SE – Siófok KTC KFT

Alapszakasz 4. forduló I Mosonszolnoki Sportcsarnok I MKC SE – Siófok KTC KFT

Klasszis játékosokkal tűzdelt együttes érkezett a negyedik forduló alkalmával a Mosonszolnoki Sportcsarnokba.

. Egy ilyen kaliberű ellenfél ellen a győzelemre nincs is releváns esély, csak a tisztes helytállásra. A Mosonmagyaróvár, köszönhetően elsősorban a második félidős teljesítményének, végül kihozta a mérkőzésből az elvárható maximumot.
Kissé langyosan és zavarodottan kezdték az óváriak az összecsapást, így hibáikkal hamar három-négy gólos előnyhöz segítették az ellenfelüket. Elsősorban az eladott labdákkal, az agresszivitást minden szinten mellőző védelmükkel, és a fantáziátlan támadásaikkal. Többnyire csak a szélekről voltak sikeresek, mivel a siófokiak a kezdetektől nyitott védelemmel játszottak, ami ellen elsősorban a szélekről és a beállóból lehetett érvényesülni. Mivel utóbbit nem igazán sikerült megjátszani, ezért maradtak a szélek, és egy-két esetben, amikor valami hiba kapcsán megnyílt a védelmük, akkor a talpról indított lövéseikkel. Szélekről viszont konstans sikeresek voltak, köszönhetően Szepesi Ivettnek, Katona Flórának és Bizik Rékának. A huszadik perc környékén aztán a mosonmagyaróváriak is nyitott védelemre váltottak, amire a Siófokiak zavarodottsággal feleltek, így lényegében, az első játékrész utolsó tíz percében csak két gólt szereztek.

Ezt a lehetőséget az óvári támadósor ugyan nem tudta megfelelően kiaknázni, de legalább a védelem tekintetében önbizalmat kaptak a lányok, és sikerült megálljt parancsolniuk az erőteljes siófoki offenzívának. Így a kezdeti zavarodottságból kijózanodva, egy sokkal tüzesebb lelki állapotba tudott a csapat a félidőben pihenőre menni.


A félidei lelkesítő összegző láthatóan meghozta a gyümölcsét, hiszen a lányok újult erővel támadtak és dolgozták le a hátrányukat. Több ízben is sikerült két-három gólos hátrányra felkapaszkodniuk a még mindig kissé zavarodott klasszis siófoki sor ellen. A nyitott védelem bevált, amire ezúttal a siófokiak nem találták az ellenszert, ez pedig a mosonmagyaróváriaknak jelentett plusz támadási lehetőségeket. A Balaton-partiaknak csak egy-egy alkalommal sikerült meglépniük, de huzamosabb ideig soha. Az óvári csajoknak sikerült ésszerű keretek közé szorítaniuk őket, ezzel pedig kontroll alatt tartani a mérkőzés alakulását. Igaz, a játékot a siófok dominálta, de semmiképp sem olyan mértékben, mint azt játékerejük megengedné. Öröm volt látni, hogy a második játékrész során a legfiatalabb, második sor is lehetőséget kapott, amivel nem is akármilyen módon élni is tudott. Élükön Bouti Fruzsinával, aki nagyszerű irányítói képességeket csillogtatva mutatkozhatott be az elhivatott mosonmagyaróvári szurkolóknak. Végül ugyan négy góllal alulmaradt az együttes, de küzdőbb és potensebb játékerőt képviselt a Siófok ellen, mint a hasonló szinten érdekelt Békéscsaba és Budaörs. A jövő héten két ízben is reálisabb megmérettetés vár a mosonmagyaróváriakra. Elsőként szerdán, az Érd ellen játszanak idegenben, majd vasárnap a Békéscsaba elleni hazai fordulón, már jó esélyekkel indulnak és a pontszerzés a tét.


Mestermérleg
Hlavaty Tamás nyilatkozott: Kissé langyosan kézilabdáztunk az első játékrész meghatározó részében. Ezután viszont kellőképp felpörögtünk, és néhol kimondottan akaratos játékot nyújtottunk. A támadás és védekezés során szükséges agresszivitás tekintetében az-az egy lépés, ami hiányzott az első félidőben, az meglett a második játékrészben. Örülök, hogy a legfiatalabb csapattagok is ennyit hozzá tudtak tenni ehhez az eredményhez. Köszönöm a szurkolást.
Christian Dalmose értékelt: Magyarországon minden idegenbeli mérkőzés nehéz. Örülök a két pontnak és a játékunknak is. Védekezésben és támadásban is léptünk egyet előre, voltak kifejezetten jó egyéni teljesítmények, hétről hétre egyre jobb állapotban vagyunk.


Utánpótlás eredmények
MKC SE - Siófok KTC KFT
NBI Junior korosztály: 34:26 (23:13)
NBI Ifjúsági korosztály: 16:36 (6:17)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi

Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.

2024. Április 22. 12:08, hétfő | Helyi

Abszolút első helyet ért el Liziczai Gergő a TUDOK-on

Kiemelkedő sikereket ért el Liziczai Gergő, a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, a Hlavay József Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia országos döntőjén, valamint a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.