Városlista
2025. június 19, csütörtök - Gyárfás

Hírek

2010. Július 12. 06:59, hétfő | Helyi
Forrás: Nyugathír

A Delta Airlines gépével keddig hazatérnek a túlélő gimnazisták?

A philadelphiai vízibuszbaleset mindkét magyar áldozata, a 16 éves S. Dóra és a 20 éves P. Szabolcs is szülei egyetlen gyermeke volt. A két fiatal a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium jelenlegi és egykori diákja volt. Meg sem érdemelt

„Mi, emberi lények, csupán apró elemei vagyunk valami sokkal nagyobb dolognak. Séta közben esetleg rátaposunk egy bogárra vagy olyan légmozgást hozunk létre, ami miatt egy légy olyan helyre kerül, ahová egyébként sohasem kerülhetne. Ám ha ezután magunkat a légy helyébe, a világegyetemet pedig a magunk helyébe képzeljük, világossá válhat előttünk, hogy gyakran olyan erőkkel kerülünk szembe, amelyekkel szemben ugyanolyan tehetetlenek vagyunk, mint a bogár velünk szemben. (...) Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megértsük a világegyetem mozgásait, és hogy ne az ár ellen kelljen harcolnunk" - idézett Dóri Arthur Golden Egy gésa emlékiratai című regényéből. A másik kedvenc idézete szintén megrendítő a történtek ismeretében: „Ha az élet egy folyó, akkor választhatunk, hol lépünk bele. A víz akárhol hajlandó szétválni." - írja a borsonline.hu
A beszámoló, így folytatódik: Dóri sajnos nem jutott ki a tizenöt méter mély folyóból. A baleset másik áldozata, a 20 éves Szabolcs legjobb barátja, Tibor azt mondta, még mindig visszavárja barátját.
- Együtt nőttünk fel, két hete ünnepeltük a szülinapját. Nagyon készült az útra, jó volt az angolja is. Máig nem tudom felfogni a történteket, várom, hogy visszajöjjön - mondta a fiú, aki lapunktól értesült arról: már hiába várja barátját.
- Bíztam benne, hátha tévedés lesz - mondta megrendülten. - Nagyon segítőkész volt, napokig tudnám mesélni róla a történeteket. Tavaly ő volt a Mikulás, én meg az öcsémmel a krampusz, együtt jártuk a falut, és megajándékoztuk a gyerekeket. A farsangi mulatságot is mi szerveztük... Amióta megtörtént a baleset, nem tudok aludni, de sírni sem... - tette hozzá Tibor.
Philadelphiában a hétvégén megemlékezést tartanak az áldozatok tiszteletére. A túlélők hétfőn vagy kedden utaznak haza, feltehetőleg egy Delta Airlines- géppel. Hogy a holttesteket mikor szállítják haza, még nem tudni, meg kell várni a vizsgálatok lezárását - olvasható a borsonline.hu beszámolójában.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 19. 07:28, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Örmény vagy montenegrói ellenfele lesz a Ferencvárosnak

Az örmény Noah FC vagy a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi meg a szereplést a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.

2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek

Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló

Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.