Hírek
2018. Január 28. 00:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nemes Claudia
A Szent Krisztina Kórus lett az idei évi kitüntetett
Ünnepélyes keretek között adták át 2018. január 22-én délután a Mosonmagyaróvár Város Kultúrájáért Díjat a Fehér Ló Közösségi Házban.
A Mosonmagyaróvári képviselő-testület a zenei életben vállalt magas színvonalú, aktív közreműködésért Mosonmagyaróvár Város Kultúrájáért Díjban részesítette a több, mint 20 éves múltra visszatekintő Szent Krisztina Kórust.
Dr. Iváncsics János alpolgármester ünnepi szavai mellett a tavalyi évi díjazott, Csiszár Péter is köszöntötte az ünnepelteket. A díjat a kórus vezetője, Szalainé Sándor Katalin vette át Dr. Árvay István polgármestertől.
„Mi nem tettünk mást, csak énekeltünk..” – mondta köszönő beszédében Szalainé Sándor Katalin. – „Úgy gondolom, hogy az énekünkkel megérintettük a szíveket, mosolyt fakasztottunk az arcokra, hiszen nekünk ez volt a célunk.”

A magánszemélyeknek adományozható Polgármesteri Elismerő Oklevelet Vizsy Ferenc író vehette át a polgármestertől.

A színvonalas ünnepi műsort a Halmos László Énekegyüttes és a Csütörtöki Szalon szolgáltatták.
Gratulálunk a díjazottaknak!
Az ünnep azonban nem csak az elismerésekről szólt. A műsor ideje alatt a szép beszéd őrangyalaként is emlegetett, Karsai Alfonzné Horváth Kláráért a kegyelet gyertyalángja égett.

A 2010. évi Mosonmagyaróvár Város Kultúrájáért díjasától 2018. január 6-án vettek végső búcsút szerettei és kollégái. Kissné Németh Éva meghatódva emlékezett vissza barátjára: Számomra Ő a tanár. Nem múlt időben, hanem jelen időben is Ő a példakép. „Ez a legszebb hivatás a Földön, de a legnehezebb hivatás a Földön” – idézte fel szavait. „Egy tanár legyen egy kicsit színész, tudjon szervezni, fegyelmezni, ültessen és oltson, mint egy kertész. Legyen nyitott és igényes, minden megnyilatkozásában példamutató és főként, legyen humorérzéke.” Ő ilyen volt. Nyugodjon békében a lelke.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.













