Városlista
2020. szeptember 24, csütörtök - Gellért

Hírek

2019. Március 04. 07:29, hétfő | Bulvár
Forrás: mti

A Sárkány ismét legyőzte trónkövetelőit a hétvégi mozis toplistán

A Sárkány ismét legyőzte trónkövetelőit a hétvégi mozis toplistán

Az Így neveld a sárkányodat 3. már a második hétvégén nem talált legyőzőre az észak-amerikai mozikban - írta iparági becslések alapján a Variety.com.

A Universal és a DreamWorks animációja legutóbbi része ezen a hétvégén 30 millió dolláros (8,3 milliárd forint) jegyárbevételt hozott, ezzel amerikai eredménye megközelítette a 100 milliós álomhatárt, 97,6 milliónál tart.

A Sárkány-trilógia legfrissebb darabja hasonlóan teljesít, mint az előző két rész: az első 217 milliós, a második 177 milliós jegyárbevétellel dicsekedhet.

Ugyan az első helyhez nem volt elég, mégis erősen kezdett Tyler Perry vígjátéka, az A Madea Family Funeral, 2442 filmszínházban 27 millió dollárért váltottak rá jegyet.

A sikerlista harmadik helyét a Fox stúdió Alita: A harc angyala című sci-fije foglalta el, melyet már három hete játszanak a mozik. Most hétmillió dollárt adott eddigi jegyárbevételéhez, mely már 72,5 millióra rúg.

A Warner Bros. A Lego-kaland 2 című animációja negyedik lett 6 millió dollárral, ezzel 91 milliónál jár Észak-Amerikában.

A legjobb filmnek járó Oscar-díjával, melyet a múlt héten vehetett át, új lendületet kapott a már 16 hete vetített Zöld könyv - Útmutató az élethez, 4,7 millió dollárért váltottak rá jegyet ezen a hétvégén, ami az ötödik helyet jelentette. Észak-Amerikában 75 millió, a kontinensen kívül 74 millió dollárt hozott eddig a film.

Címkék: film, mozi

Ezek érdekelhetnek még

2020. Szeptember 24. 13:02, csütörtök | Bulvár

Sophia Loren 86 évesen debütál a Netflixen

Sophia Loren 86 évesen az Előttem az élet című Netflix-drámával tér vissza 11 évnyi szünet után ismét a film világába. A produkciót fia, Edoardo Ponti rendezte.

2020. Szeptember 24. 06:00, csütörtök | Bulvár

Bradley Cooper Leonard Bernsteinről szóló filmet forgat

Bradley Cooper amerikai filmsztár Leonard Bernsteinről (1918-1990) szóló új filmjében Carey Mulligan brit színésznő játssza a női főszerepet - közölte a Deadline.com filmes portál.

2020. Szeptember 23. 12:00, szerda | Bulvár

Andonik 4s vendége Telek András - VIDEÓ

Az Andonik Sztárválogatott egy foci tornán járt Veszprémben, ahol egy rendhagyó Andonik 4s készült a Fradi egykori játékosával Telek Andrással. \"Manci\" elmesélte mit csinál mostanság.

2020. Szeptember 23. 05:00, szerda | Bulvár

Diéta percek: Sárgadinnyés feta sajtos saláta - VIDEÓ

Feri egy villámgyors salátát fog nekünk készíteni, ami nem csak diétás, hanem finom is! Nézzétek!