Városlista
2025. március 27, csütörtök - Hajnalka, Lídia, Auguszta

Hírek

2020. Április 06. 06:16, hétfő | Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

A mulandó helyett a valóban lényeges meglátására szólított fel a pápa Virágvasárnap

A mulandó helyett a valóban lényeges meglátására szólított fel a pápa Virágvasárnap

A mulandó helyett a valóban lényeges meglátását sürgette Ferenc pápa az egyház történetének legelső interneten közvetített virágvasárnapi miséjén,

amelyet a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett a teljesen üres szent Péter-bazilikában mutatott be.Ferenc pápa kijelentette, az új koronavírus-járvány teremtette tragikus napokban arra kell figyelni, ami valóban komolynak számít, a lényegtelennel való felesleges törődés helyett. "Fedezzük fel ismét, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik" - mondta Ferenc pápa.

Az egyházfő majdnem teljesen egyedül, a Szent Péter-bazilika főoltára mögötti, úgynevezett Katedra-oltáránál mutatta be a virágvasárnapi misét. Jézus jeruzsálemi bevonulását az idén nem a papokkal és hívőkkel teli, virágokkal és növényekkel díszített Szent Péter téren idézték fel, hanem a Katedra-oltár előtt, ahova kisebb olaj- és pámafákat állítottak. A mostani szertartáson résztvevő kevés pap a biztonsági távolságot betartva, minél messzebb igyekezett állni egymástól, valamint a 83 éves egyházfőtől. Jelképesen, távolságtartással zajlott az olajágak megáldása is, amely a Vatikánban az Európa más részén elterjedt barkaáldást helyettesíti.

Ferenc pápa homíliájában Jézus elárulására emlékeztetett, amikor még tanítványai is magára hagyták őt. "Nem szabad elárulnunk azt, amiért világra jöttünk, ne hagyjuk magára azt, ami számít" - jelentette ki az egyházfő.

"Amikor úgy érezzük, falhoz vagyunk szorítva, zsákutcába jutottunk, fény és kijárat nélkül, amikor úgy érezzük, még az Úrtól sem kapunk választ, emlékezzünk arra, hogy nem vagyunk egyedül" - mondta a pápa.

Kijelentette, mások szolgálata, szeretete, megbocsátása, gondozása, a családban éppúgy mint a társadalomban, "árat követel", és néha igazi via crucisnak (keresztútnak) tűnhet, de a szolgálat útja vezet győzelemre.



Megjegyezte, az igazi hősök ezekben a napokban mutatkoznak meg: nem azzokról van szó, akik hírnevet, pénzt, sikert birtokolnak, hanem azok, akik önmagukat áldozzák fel mások szolgálatában.

Délben mondott és szintén interneten sugárzott beszédében Ferenc pápa a halottakért, betegekért és az őket ellátó egészségügyi dolgozókért imádkozott. A virágvasárnapra eső Ifjúsági Világnapra emlékeztetve az egyházfő arra kérte a fiatalokat, táplálják a reményt, nagylelkűséget, szolidaritást, amire a legnagyobb szükség van a járvány teremtette nehézségben.

A pápa arra kérte mindazokat, akik nem tudnak résztvenni a húsvéti szertartásokon, otthonukban imádkozzanak, akár a tömegkommunikációs eszközökön keresztül. Olaszország templomai is üresek voltak, az idén elmaradt az olajfaágak szentelésének virágvasárnapi hagyománya.

Németh Norbert a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora az üres Szent Péter térnél úgy nyilatkozott az MTI-nek, a körülmények megváltoztak, nincs tömeg, nem jönnek zarándokok, egyedül a celebráns van, és az a liturgia, melyet ő mutat be. "Ez a lényeg meglátásáre segít bennünket, a lelkünk, látásunk és hallásunk is jobban odafigyel, hogy meghalljuk Isten hangját" - mondta az intézet rektora.

A nagyhét összes szertartásának helyszíne a Szent Péter-bazilika lesz. Nagycsütörtökön elmarad a lábmosás szertartása, amelyet Ferenc pápa 2013 óta többnyire börtönben mutatott be, a nagypéntek esti keresztút helyszíne sem a Colosseum, hanem a vatikáni bazilika lesz. Itt mutatja be a pápa a húsvét vasárnapi misét is, az ezt követő beszédével, és Urbi et Orbi áldásával.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 23. 09:16, vasárnap | Külföld

Ferenc pápa vasárnap elhagyja a kórházat, és visszatér a Vatikánba

Ferenc pápa vasárnap elhagyja a kórházat, és visszatér a Vatikánba - jelentette be Sergio Alfieri, a Ferenc pápát kezelő orvoscsoport vezetője a Gemelli-klinikán szombat este.

2025. Március 21. 07:30, péntek | Külföld

Donald Trump: az Egyesült Államok nagyon rövid időn belül megköti a ritka földfémek kitermeléséről szóló megállapodást Ukrajnával

Az Egyesült Államok nagyon rövid időn belül megköti a ritka földfémek kitermeléséről szóló megállapodást Ukrajnával - közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.

2025. Március 21. 07:26, péntek | Külföld

Növeli az EU a pénzügyi és katonai támogatást Ukrajna számára

Az Európai Unió és tagállamok pénzügyi és katonai támogatása Ukrajna számára növekedni fog az év folyamán a háború mihamarabbi befejezése érdekében, és előmozdítják az ország uniós integrációját