Hírek
2014. November 27. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Mosonmagyaróvári Önkormányzat
Mosonmagyaróvári konyhakert is országos díjat kapott „A legszebb konyhakertek” c. versenyben
Városunk idén csatlakozott először az országos programhoz, mely 2,3 millió emberhez jutott el és 3-4000 aktív résztvevője volt.
Városunk idén csatlakozott először az országos programhoz, mely 2,3 millió emberhez jutott el és 3-4000 aktív résztvevője volt. Idén 128 településről 1447 kertet neveztek a versenybe, mely 50%-os emelkedés tavalyhoz képest. Országos díjra 30 település 135 kertet jelölt. A helyi program alakulásáról, a helyi verseny értékeléséről már korábban tájékoztattuk a kedves városlakókat.
A helyi zsűri az I. helyezett kertet - melyet Klein József és felesége művel a Mosonmagyaróvár, Tarcsai u. 9. sz. alatt - javasolta, tartotta méltónak az országos megmérettetésre, a „Magyarország legszebb konyhakertje” díjra történő jelölésre. Az ünnepélyes országos eredményhirdetést, díjkiosztót a Földművelésügyi Minisztériumban tartották november 21-én, melyen a normál kert kategóriában országos elismerést kapott a házaspár. A díjakat Dr. Fazekas Sándor miniszter úr adta át. Az országos zsűri 44 kertnek ítélt oda országos díjat, amelyet a gratuláló oklevél mellett Györfi Sándor karcagi Munkácsy-díjas szobrász, érdemes művész bronzból készült kisplasztikájával jutalmaztak. Ezen kívül Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, Németh Andrea programkoordinátor, szervező és a verseny zsűrizésében segítő Hegedűs Csabáné, a Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre elnök asszonya is oklevelet kapott miniszter úrtól annak elismeréseként, hogy részt vettek az országos programban, mellyel hozzájárultak a Magyar Nemzet kertkultúrájának gazdagításához, hagyományaink ápolásához, értékeink továbbörökítéséhez.
A program/verseny célja az otthoni kertgazdálkodás népszerűsítése, az egészséges és zamatos élelmiszerek saját előállítása, szemléletváltás, a kertkultúra átörökítése az utánunk jövő generációnak. Továbbá azok munkájának elismerése, akik hosszú évek óta szorgosan, kitartóan és szakszerűen művelik kertjüket, jó példát mutatva ezzel másoknak is.
Fontos kiemelni, hogy szinte minden kertgazda öko/bio módszerekkel igyekszik művelni kertjét, fajtatársításokat alkalmaz, komposztál, esővízzel locsol, és szerves trágyát használ.
Az ünnepségen meghirdették a jövő évi programot is, melyre a települések 2015. február 28-ig csatlakozhatnak. A 2015-ös program fókuszba állított témája a „Gyógy- és fűszernövényeket a kertekbe, udvarokba”. Kiemelt téma marad a „Madárbarát kert” is, hiszen a környezettudatosság és a természetvédelem nagy hangsúlyt kap a programban.
Bővebben a www.legszebbkonyhakertek.hu weboldalon tájékozódhatnak a programról.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.













