Hírek
2012. November 13. 00:00, kedd |
Helyi
Forrás: mosonmagyaróvár.hu
A jó irányba mozdultunk a szeptemberi környezetvédelmi programokon!
Az „Európai Mobilitási Hét” rendezvény sorozathoz csatlakozva a központi gondolat: „Mozdulj a jó irányba!”
Az „Európai Mobilitási Hét”(szeptember 16-22.) rendezvény sorozathoz csatlakozva a központi gondolat, „Mozdulj a jó irányba!” jegyében sikeres programokat szervezett Önkormányzatunk szeptemberben a Mosonmagyaróvári Környezetvédő Egyesülettel.

Összefogva
- A „Gurul a város” utolsó rendezvényén kb. 200 fő vett részt, akik beválthatták a nyáron gyűjtött guruló jegyeiket értékes ajándékokra, pólóra, újrahasznosított táskára, kerékpáros kiegészítőkre, toll, füzet, csoki, egyéb apróságokra. Összesen az öt alkalommal kb. 1300-an kerékpároztak együtt. A csúcs egy Gepida bicikli kisorsolása volt, melyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ajánlott fel, Mészáros Imre osztályvezető úr hozta el, aki megtisztelte jelenlétével a rendezvényt is, végig kerekezte a 16 km-t. Megelégedéssel és dicsérettel nyilatkozott a városról, a programról, a fegyelmezett részvevőkről és külön örült a sok nyugdíjasnak, gyereknek A rendezvény célja volt felhívni a lakosok figyelmét a mobilitás és az egészség kapcsolatára, a motorizált közlekedés és a testmozgás hiányának kedvezőtlen hatásaira, a levegőszennyezés csökkentésére, az alternatív közlekedési módok elterjesztésére. A lényeg, hogy minél kevesebben üljenek autóba, inkább a kerékpározást, gyaloglást, vonatozást válasszák, de ha mégis az autó mellett döntenek, jó szolgálatot tehet a „telekocsi” alkalmazása is. Ez a módszer külföldön már népszerű, jó lenne, ha nálunk is elterjedne. Lényege: Ne egy-egy ember üljön egy autóban, hanem a szabad helyeket kínálja fel másoknak az autós, akik nagyjából egy időben egy körzetből vagy településről utaznak ugyanazon helyre, a költségeket pedig megosztják. Például a mi esetünkben egy lakóparkból vagy utcából ugyanazon iskolába járó gyerekeket felváltva egy-egy szülő viszi el iskolába vagy akik Győrbe, Ausztriába járnak dolgozni, ugyanígy összefognak, s megosztják a költségeket. Költségkímélő és környezetbarát ez a módszer, továbbá kellemesebb lehet az utazás társakkal, kevesebb autó közlekedik így és csökken a szén-dioxid és más légszennyező anyagok kibocsátása. Aki többet akar megtudni róla és igénybe kívánja venni, a www.autOsztunk.hu weboldalra látogasson el.
- Az „Európai Autómentes Nap” rendezvényt a Haller iskola alsó tagozatában rendeztük meg nagy sikerrel, melyen kb. 250 gyerek vett részt. A programon volt kerékpáros-görkoris-rolleros ügyességi verseny, közlekedési vetélkedő, aszfaltrajzverseny, futóverseny, kerékpáros szépségverseny/Cicózd a bicód!/, gyalogtúra. Ekkor adták át a díjait a korábban meghirdetett számítógépes rajzpályázatnak is(Városkép 2200-ban), mely eredményéről külön már beszámoltunk.
- A Polgármesteri Hivatalban dolgozók közül a szokásosnál jóval többen érkeztek kerékpárral( 70 fő) a „Bringázz a hivatalba” akció keretében, akik a megérdemelt péksüteményt és innivalót, azaz a„bringás reggelit” kapták jutalmul. A hivatali dolgozók legalább fele az év minden napján kerékpárral jár dolgozni, sokan tömegközlekedéssel utaznak, tehát jó példát mutatnak.
- A mobilitási hét rendezvényein túl folyópartjaink mentén szemétszedési akciót is szervezett a MKE szeptember 28-án, péntek délután a XXI. Folyónap keretében. A 230, zömében iskolás résztvevő csoportokban szedte össze a szemetet a vízpartokon, majd jutalmul a Mosoni szabadidő parkban, a Biczónál vendéglátásban részesültek. Az elmúlt évekhez képest dicséretes, hogy jóval kevesebb volt az elszórt hulladék mennyisége.
A szervezők köszönik a médiának, a rendőrségnek a segítségét a programok lebonyolításában. Bíztatunk mindenkit, hogy városunk lakosai egyre környezettudatosabban éljenek jövőnk, egészségünk érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

