Hírek
2017. Május 24. 03:00, szerda |
Helyi sport
Forrás: MKCSE
A bronzérmes otthonába látogatunk
Utolsó idegenbeli mérkőzésére készül a Mosonmagyaróvári kézilabda Club, amely ma az Érd otthonában játszik.
Szabó Edináék számára nincs már nyitott kérdés a bajnokságban, hiszen biztosan a harmadik helyen zárják a 2016-2017-es szezont. Az Érd sorozatban ötödször lett bronzérmes az NB I-ben.
Hiába tét nélküli a hazaiak számára az MKC elleni mérkőzés, nyilván szeretnének győzelemmel búcsúzni a szurkolóktól, és ezért mindent meg is fognak tenni. Az érdiek fiesztára készülnek a mérkőzés után, hiszen ekkor vehetik majd át a bronzérmeket. Az elsőző fordulóban egyébként rendkívül magabiztosan verték a negyedik helyen álló Dunaújvárost. 15-6-ra nyerték az első félidőt, innen pedig már nem volt visszaút a vendégek számára, végül 29-26-ra győzött az Érd.
A két csapat január végén már találkozott egymással, és akkor az MKC jelentősen megnehezítette Szabó Edináék dolgát. Az érdiek végül csak a mérkőzés hajrájában tudtak felülkerekedni az óváriakon, 25-22-es vendégsiker lett a vége. Ez volt csapatunk utolsó bajnoki mérkőzése Mosonszolnokon.
A Mosonmagyaróvár szempontjából minden pont létfontosságú a bennmaradás kérdése miatt, de azt azért látni kell, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. Sőt, már ahhoz emberfeletti teljesítmény kell, hogy egyáltalán megszorítsuk a hazaiakat.
Soron következő ellenfelünknél egyébként két korábbi mosonmagyaróvári játékos szerepel: Kiss Nikolett és Zeljana Stojak is a szezon közben igazolt Érdre.
A sérültek terén nincs változás, Dombi Luca és Lakatos Rita még mindig maródi, ők ebben a szezonban már nem lépnek pályára. A szerdai találkozóra a belépés ingyenes!
Az NB I 25. fordulójának programja:
május 23. kedd
18:00 MTK Budapest - FTC-Rail Cargo Hungaria
18:00 EUbility Group-Békéscsaba - Kisvárda Master Good SE
18:00 Győri Audi ETO KC - Siófok KC
május 24. szerda
18:00 Dunaújvárosi Kohász KA - DVSC-TVP
18:00 Budaörs - Ipress Center-Vác
18:00 Érd - Mosonmagyaróvári KC SE
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
2026. Március 15. 17:10, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság
2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld
Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében
Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.

