Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2017. Augusztus 21. 02:15, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

30 évvel ezelőtt elhunyt hősökre emlékeztek

30 évvel ezelőtt elhunyt hősökre emlékeztek

Augusztus 18-án a Mosonmagyaróvári Tűzoltó Parancsnokság életmentés során hősi halált halt tűzoltóira, Sántha Ferenc és Sághi László tűzoltó alhadnagy Urakra emlékeztek.

Hősies helytállásuk, kiemelkedő bátorságuk valamennyi tűzoltó számára példaképül kell hogy szolgáljon. A 30 évvel ezelőtti tragédia eseményeit felelevenítve az áldozatkészségük előtti főhajtáson túl a tények ismertetésével is emlékezünk bátorságukra, mely mementóként erősítheti Győr-Moson-Sopron megye tűzoltótársadalmát.

30 évvel ezelőtt, 1987. augusztusában négy fiatal nő kerékpáros- és vízi túrát szervezett. Augusztus 19-én két kenut kölcsönöztek, hogy másnap a Mosoni-Dunán eveznek vissza Győrbe. Augusztus 20-án 09 óra 15 perckor szálltak vízre. Mivel mindannyian jó úszók voltak, mentőövet, mentőmellényt nem viseltek, vízi jártassági engedéllyel nem rendelkeztek, a vízen elhelyezett bójának nem tulajdonítottak jelentőséget, figyelmen kívül hagyták a duzzasztómű megközelítését tiltó, szabályosan elhelyezett, jelzéseket.

A duzzasztómű építményét hídnak vélték, mely alatt szándékoztak áthaladni. A duzzasztóműnél észlelték az erős vízzúgást, vízszintkülönbséget, de ekkor már visszafordulni nem tudtak. A kenuk a zsilipek közvetlen közelében veszélyesen örvénylő áramlatba kerültek és bár az utasok próbáltak a duzzasztómű középső pillérjénél a betonba kapaszkodni, az erős vízsodrás ezt megakadályozta és felborultak. Az egyik lánynak sikerült a partra úsznia, ahonnan segítséget hívott és két társát sikerült is kimenteni, azonban a negyedik lányt nem találták.

A helyszínre kiérkező tűzoltó egységek a Mosoni-Duna duzzasztómű alsó partján a rocsó megtelepítését követően azonnal megkezdték az eltűnt lány felkutatását. Mivel a partról látták, hogy a zsilip lábánál dobál valamit a víz, de azt azonosítani nem tudták, a vízfolyással szemben a folyó hossztengelyében haladva próbálták megközelíteni a zsilipet. Attól 10-15 méterre már látták, hogy nem emberi testet, hanem mentőmellényhez hasonló tárgyat pörgetett az örvény. Ekkor meg akartak fordulni a csónakkal, evezőjükkel is segítve a fordulást, azonban a csónak nem fordult. Egyre közelebb kerültek zsiliphez, majd orral ütköztek a vízszintes hengerként örvénylő vízzel, ami a rocsótestbe tódult, keresztbe fordította azt, és a rocsó hátsó részébe csapódott, aminek következtében a rocsó felborult és a benne tartózkodó személyek a vízbe estek. A parton lévő tűzoltók mentőkötelekkel azonnal megkezdték társaik mentését. A mentésben résztvevő négy tűzoltó közül kettőt sikerült a parton lévő bajtársainak kimenteni, azonban két fő Sántha Ferenc tűzoltó törzsőrmester és Sághi László tűzoltó őrmester hősi halált halt.

Tűzoltóinkat 1987. szeptember 8-án katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra Darnózseli község temetőjében.

Az elhunyt tűzoltókról a kollégák nem feledkeztek meg, minden évben méltó módon, a sírhelyek koszorúzásával adóznak a szolgálatteljesítés közben elhunyt bajtársaik emlékének, fejet hajtva hivatástudatuk, bátorságuk, áldozatkészségük előtt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.