Hírek
2011. Február 02. 13:49, szerda |
Helyi
Forrás: Duna Televízió PR Iroda
2011.02.02. - Magosz: Multicégek zsarolják a termelőket
Három hazai felvásárló visszaél gazdasági erőfölényével, és tisztességtelen piaci
magatartást folytat, amikor a gazdákkal akarja megfizettetni azt a terményt, ami a
belvíz miatt nem termett meg - nyilatkozta Jakab István.
A Magosz elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedd reggel azt is elmondta: egyes,elsősorban nemzetközi háttérrel rendelkező, multinacionális cégekről van szó, akik fedezeti vásárlással, a gazdák terhére vásárolják meg a szabad piacon a hiányzó mennyiséget. A szervezet több fronton is fellép a cégekkel szemben - hangoztatta Jakab István. A Magosz vezetője példaként hozta fel, hogy ha egy gazda száz tonna napraforgó értékesítésére szerződött, ebből a megtermett ötven tonnát leszállította a kereskedőnek. A másik, meg nem termett ötven tonnát a kereskedő szerezte be magának, fedezeti vásárlással. Ez utóbbi árát - közvetve tehát a belvíz, a természeti katasztrófa árát - a gazdával fizettetnék ki, ha utóbbiak képesek lennének erre - mondta Jakab István. "Erre nyilatkoztam én azt, hogy ez több, mint gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, ez zsarolás. Ezért fordultam a versenyhivatalhoz" - szögezte le a Magosz elnöke, aki szerint az illető cégek szervezetten szólítják fel a gazdákat, a leveleik szinte szó szerint megegyeznek, ezért is nyilvánvaló, hogy részükről az egyeztetés és összebeszélés ténye fennáll. "Ahova ezek a cégek eljutottak, nem más, mint hogy szembe mennek a törvényhozói szándékkal és a kormányzati akarattal és a gazdák megsemmisítésére törekszenek. Tudom, hogy ezek nagyon súlyos szavak" - szögezte le Jakab István. A Magosz vezetője elmondta azt is: a gazdáknak szervezetük megfelelő jogi védelmet biztosít, viszontkeresettel fognak élni és a választott bíróságoktól várják az első döntések megszületését. Ez a helyzet - tette hozzá - rávilágított arra is, hogy mennyire kitettek a gazdák, mennyire hiányzik köreikben az önszerveződés; viszont éppen ez a nehéz helyzet ösztönözheti nagyobb összefogásra a gazdálkodókat. Szöveg: Pintér Attila, felelős szerkesztő, Duna Televízió. Tekintse meg a beszélgetést <http://www.dunatv.hu/itthon/hattol_nyolcig_jakab_istvan.html>
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.

