Városlista
2019. szeptember 16, hétfő - Edit

Programok | Művészet

Fotókiállítás: Nervetti Károly és Nervetti Károlyné

Aug. 16. Pén 18:00 - Aug, 31. Szom 19:00
Szent István király u. 140. | Győr-Moson-Sopron, Mosonmagyaróvár, Fehér Ló Közösségi Ház

Nervetti Károly és Nervetti Károlyné székesfehérvári fotográfusok bemutatkozó kiállítása

Nervetti Károly E-MAFOSz/G, ES-MAFOSZ

Szentesi gyerek voltam, majd keszthelyi gimnazistaként, tizenhat évesen vettem először a kezembe fényképezőgépet. Szerettem az utazást és a természetet. Ez adta a kezdeti témákat. Többnyire a magam kárán tanultam meg az akkoriban még nem is olyan egyszerű fotós technikákat. Ennek köszönhetően 1956-ban a Keszthely város fotópályázatán díjat is nyertem. Ezt követték aztán a további sikerek, majd az önálló, és Lídiával közös kiállításaink.

1957-től a székesfehérvári Vadásztölténygyár – későbbi nevén a Videoton – fotósai körében találtam meg hosszú évekre azt a közösséget, amely folyamatos biztatást és a fejlődéshez szükséges kontrollt adta.

A képeimmel az a célom, hogy emlékezetes élményt adjak a nézőimnek. A kép ne csak látvány legyen, hanem gondolatokat is ébresszen. Szívesen választok grafikai témát, amit megtoldok a számítógép adta lehetőségekkel. Ezt keresem a tájban és a természetben is. Az utazásaink során számtalan egzotikus élményben volt részünk. Igyekszem a különlegességen túl a hely hangulatát bemutatni és ezt az élet képeivel lehet legjobban.

A jelen kiállításra ízelítőt válogattam ebből és abból is.

Nervetti Károlyné Fekete Lídia E-MAFOSz/G

1955. március 21-én születtem Hajdúböszörményben és ott  érettségiztem a Bocskai István Gimnázium első rajztagozatos osztályában. 1977-ben építész-, 1987-ben munkavédelmi üzemmérnök diplomát szereztem.

1984-ben mentem férjhez és kerültem Székesfehérvárra.  A fotózással férjem „fertőzött” meg.

A Videoton, majd névváltozást követően a Főnix Fotóművészeti Kör tagja lettem.

Férjemmel együtt végzett munka-, tűz-, és környezetvédelmi munkánk mellett, mint amatőr fotográfus számos hazai  és nemzetközi pályázatokon és kiállításon szerepeltem fotóimmal és diáimmal, pl.:

FOTO/VIDEO lap “Keressük az év fotósát 1999” pályázat döntőjének díjazott fotósa”, Budapest, 1999.12.16. - Alba-Regi-ba “… beszökött az Ősz”c. fotóval

XX. Barátság Hídja Nemzetközi Fotókiállítás, Kaposvár, 2000.11.10. – FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) HONOR MENTION (kék szalag) díj

TIT Pannon Egyesülete, Győr, 20003.09.02. – TIT ÉV FOTÓSA 2003 díj

TIT Pannon Egyesülete, Győr, 20006.08.04. – TIT ÉV FOTÓJA-FOTÓSA 2006 külön díj

Egy vezérlő gondolat:

Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt.”

(Márai Sándor)

A kiállítást Kelemen Benő Benjámin grafikus művész nyitja meg.

Szent István király u. 140.

Győr-Moson-Sopron, Mosonmagyaróvár, Fehér Ló Közösségi Ház