Városlista
2020. november 27, péntek - Virgil

Hírek

2020. Október 26. 12:49, hétfő | Helyi

Halottak napja - az értékek védelmére hívja fel a figyelmet a rendőrség

Halottak napja - az értékek védelmére hívja fel a figyelmet a rendőrség

Közeleg a Mindenszentek és a Halottak napja. A rendőröknek évről évre munkát adnak azok a tolvajok, akik kifejezetten ezt az időszakot használják ki.

A közelgő Mindenszentek és Halottak napja alkalmából a rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy ebben az időszakban megnőhet a bűncselekmények száma. Éppen ezért azt tanácsolja a temetőbe induló hozzátartozóknak, hogy ilyenkor fokozottan figyeljenek értékeikre.

– Nagyon fontos, hogy felesleges dolgokat ne vigyünk magunkkal a temetőbe, ugyanis előfordult olyan eset, hogy valaki több százezer forinttal a zsebében ment a temetőbe, a sírrendezés közben letette a táskáját és mire visszatért eltűntek az értékek– mondta el Pápai Gyula, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési kiemelt főelőadója.

Fontos az is, hogy az autókat minden esetben zárják be és ne hagyjanak benne értéket, erre ugyanis felfigyelnek a tolvajok és képesek ezért akár a kocsit is feltörni. A temetők környékén a közlekedők számoljanak megnövekvő gyalogos és autós forgalommal. Akár kocsival, akár gyalogosan közlekednek, tegyék ezt még nagyobb körültekintéssel.

– Rá kell számolni ilyenkor a forgalomra, hiszen valószínűleg tömeg lesz, ezt pedig gyakran kihasználják a zsebtolvajok is. Ügyeljünk a zsebekre és a táskákra, azokat hordjuk lehetőség szerint elöl– tanácsolja Pápai Gyula.

A rendőrség arra is felhívja a figyelmet, hogy az értékesebb koszorúkat, sírcsokrokat és mécseseket ne egy héttel korábban vigyék ki a temetőbe, hiszen vannak olyan tolvajok, akik ebből szeretnének hasznot húzni. Ellopják a koszorúkat, majd pedig eladják ezeket, a gyanútlan vevők pedig sokszor nem is tudják, hogy orgazdákká válnak.

Ezek érdekelhetnek még

2020. November 26. 14:45, csütörtök | Helyi

Megnyílt a BágerRing

A Báger-tó több éves rehabilitációjának része volt, egy futópálya kialakítása is, amit már hivatalosan is használhatnak a futók. A BágerRing a CLLD pályázat keretein belül valósult meg.

2020. November 26. 14:13, csütörtök | Helyi

Benzinkutat akart kirabolni, elfogták a rendőrök

Több hónapos adatgyűjtés, tanúkutatás után, sikerült elkapniuk a rendőröknek azt a 31 éves mosonmagyaróvári férfit, aki még áprilisban akart egy benzinkutat kirabolni.

2020. November 25. 14:04, szerda | Helyi

Hídlezárás és aszfaltozás a Kálnoki úton

Marási, aszfaltozási munkákat végez a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. az Aranyossziget út és a Rév utca közötti szakaszon.

2020. November 24. 09:30, kedd | Helyi

Pozitív lett a drogteszt, kábítószert találtak az autóban a rendőrök

Hétfő éjjel ellenőriztek a rendőrök egy autóst és utasát Mosonmagyaróváron, akiknél kábítószergyanús anyagokat találtak.