Hírek
2012. Február 22. 10:21, szerda |
Helyi
Forrás: Oxigén Média Csoport
Elindultak az erdőgazdaságok közfoglalkoztatási programjai megyénkben
A programhoz az állami erdőgazdaság csaknem 25 millió forint önerőt biztosított.
Közfoglalkoztatási program keretében a pápai székhelyű Bakonyerdő Zrt. nyolc erdészete összesen 485 embert alkalmaz év végéig. A programhoz az állami erdőgazdaság csaknem 25 millió forint önerőt biztosított. A több mint nyolcvan településről alkalmazott munkások gyomnövények irtását, illegális hulladéklerakók megszüntetését, erdészeti sétautak és tanösvények karbantartását végzik. A társaság erdőterületének 9 százaléka Győr-Moson-Sopron megyében található. A Kisalföldi Erdőgazdaságnál már február elején elindult a közfoglalkoztatási program, Orbán Tibor vezérigazgató mondta, első körben180 dolgozót vettek fel, de az év egészében több mint 300 embernek biztosítanak majd munkát.
Iványi Ákos, a Kisalföldi Erdőgazdaság közönségkapcsaolati megbízottjanyilatkozta: a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmukás szakképesítést nem igénylő munkakörben most bruttó 71 800 forintot, középfokú, vagy szakirányú képzettséghez kötött munkakörben pedig bruttó 92 ezer forintot kereshet. A járulékok levonása után ez 47 ezer, illetve 60 260 forint nettó keresetet jelent.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

