Városlista
2018. augusztus 15, szerda - Mária

Hírek

2018. Június 20. 00:00, szerda | Helyi
Forrás: Nemes Claudia

Véget ért az iskola Farkas Mihály számára

Véget ért az iskola Farkas Mihály számára

A 2017-2018-as tanév Farkas Mihály, a Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója számára az utolsó iskolai év. Első és egyetlen munkahelyéről vonul nyugdíjba a tiszteletre méltó zenepedagógus.

Az igazgató úrral pár nappal ezelőtt ültünk le egy kötetlen beszélgetésre. Nem ez volt az első közös interjúnk, de lehet, hogy az utolsó? – futott át a fejemben a gondolat, miközben hellyel kínált, és ahogy szokott, folyamatosan mosolygott.

Tulajdonképpen nem is tudom, miről beszéljek – törte meg a pillanatnyi csendet.

Még mindig szerény… – állapítottam meg, és már jöttek is a kérdések.

A Mosonmagyaróvári Önkormányzat Polgármesteri Elismerő Oklevelet adományozott a 43 éves zeneiskolai és ezen belül 10 éves vezetői pályafutásért, a nyugdíjba vonulás alkalmából. A Győri Tankerületi Központ ünnepségén Blazovicsné Varga Marianna Tankerületi Igazgató Asszony köszöntött, mint nyugdíjba vonuló igazgatót.

foto:Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Kerülhet-e korona az élet munkásságára a kapott elismerések és kitüntetett díjak kavalkádjával vagy ezt valami más adja meg?

Úgy gondolom, hogy kitüntetések nélkül is szépen ért volna véget a pálya, mert annyi minden történt ezalatt a 43 év tanári és a 10 év igazgatói pályafutás alatt, hogy ha nem kaptam volna a Polgármesteri Elismerő Oklevelet, akkor is nyugodt szívvel vonultam volna vissza.

Jó érzéssel megyek el az iskolából!

Nem készültem a városi pedagógusnapon külön semmivel, nem is szóltak, hogy kell majd szerepelnem, ennek ellenére nagyon jól esett, hogy ekkora vastapssal köszöntöttek. Úgy gondolom, hogy ezek az igazi elismerések és nagyon sokat számítanak!

Sokan ismernek, kedvelnek, sok emberrel találkozom nap, mint nap akár a MOFÉM zenekari 40 évre gondolok vissza, akár az igazgatói évekre. Sokan vannak olyanok is, akik név szerint köszöntenek, tudják, ki vagyok, én viszont nem is ismerem őket.

A tavalyi döntés, mely szerint átadtad a stafétát a MOFÉM zenekarban, az már ennek a változásnak az előszele, erre való felkészülés volt?

Ott egy szép korszakot szerettem volna lezárni. Sokszor elmondtam, hogy az a 40 év meghatározó volt az én életemben, a MOFÉM zenekar életében is. Most volt az a pillanat, amikor megvolt a megfelelő ember, aki ezt átvegye, jó kezekbe kerüljön a zenekar, és ahogy lehet is látni, ez egy jó döntés volt!


Azóta már eltelt egy év. Nem hiányzik?

Nagyon tevékeny ember vagyok, mindig csinálok valamit. Elmondhatom, hogy én még nem unatkoztam. Nem is tudom, mit jelent, hiszen mindig nagyon sok tennivaló van körülöttem. Még nem jött el az az idő, hogy azon spekuláljak, mit csináljak egy óra múlva…

Ha erre nincs idő, akkor mik azok a tervek, melyek foglalkoztatnak?

Június 15-ével a tanévzáró értekezleten zárul le hivatalosan az év. Utána egy kis szabadság jön, majd gyakorlatilag augusztus 15-től leszek hivatalosan nyugdíjas.
És hogy mik a tervek? Annyi, de annyi tervem van! Ott vannak például az unokáim, akikkel eddig nem tudtam eleget foglalkozni, most már lesz időm. Ott van Nyúlon egy birtok szőlővel, gyümölcsfákkal, kis házzal, ami megint csak rengeteg munkát ad.

Eddig is mi gondoztuk a feleségemmel, de mindig sietni kellett haza, mert másnap várt itthon a munka. Most akár már hét közepén leutazhatunk, és csak vasárnap jövünk vissza Mosonmagyaróvárra. Az itthoni ház körül is rengeteg tennivaló van.
És ott vannak a rég várt koncertek, kiállítások, utazások, amelyekre most már lesz idő.

És ott a zene, az örök szerelem. Továbbra is játszani fogok a Moson Big Band zenekarban.


Biztos vagyok benne, hogy nem én teszem fel először a kérdést: Mit lehet tudni az utódról? Ki lesz a zeneiskola új vezetője?

2 pályázat érkezett be: Bükkiné Csaba Katalin és Varga Bence adta be a pályázatokat. Megtörténtek már az elbeszélgetések, a hivatalos kihirdetési időpont július 13-án várható.

Nyugodtan és jó szívvel adom át az intézmény vezetését, bárki is veszi majd át. Egy kiváló minősítésű iskoláról van szó. Túl vagyunk az Oktatási Hivatal minősítésén, megcsináltuk az intézményi minősítést, és mindegyik kiválóra sikerült. Nyugodt környezetet, egy jól felszerelt iskolát fogok átadni.

Mit üzensz a következő vezetőnek?

Nem is olyan egyszerű ez…

Azt kívánom, hogy legyen önmaga! Persze, mindig a gyermek és a gyermekek érdekei az elsők. Sok kitűnő zenészt neveljenek a városnak, az országnak, a világnak.

Sok zenészünk van a városban, akik zenekarokban zenélnek, majd egy továbbtanulás után nagyobb kitekintésük lesz a világra. Ők akár művészek is lehetnek és bejárhatják a világot.


Mit jelent az, hogy a gyermekek érdekeit nézze az iskola és a pedagógus? Egy iskolának eleve a tanulók érdekeit kell néznie, nem?

Igen, igen! Ez is igaz! Azt azonban figyelembe kell venni, hogy nálunk más a gyerekekkel való foglalkozás. Itt egyéni órák vannak, ami nem kötelező. Az órákon csak ketten vagyunk. Állandóan kontaktust kel teremteni ahhoz, hogy tudjunk együtt dolgozni. És minél jobb ez a kontaktus, annál tovább marad itt a zeneiskolában a gyermek. Nem marad ki, minden évet végigjár, a végén pedig záróvizsgázik.

Így nagyon jó hangszeres, nagyon jó koncertlátogató lesz. Ezek is nagyon fontosak! Nem kell mindenkinek művésznek lenni! Az is érték, hogy olyat kap egy zeneiskolától, hogy szívesen ül be egy hangversenyre, és ott nem unatkozik, hanem hallgatja és értékeli azt.

Mitől lesz minőségi egy zeneiskola? Mitől többet tudni az egyik, mint a másik? Mik azok az ismérvek, ami alapján megkapta a Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola a minősítéseket?

Legfontosabb a tanár személyisége és a tanár képzettsége. Ha jól képzett a tanár, ő is aktív muzsikus, az nagyon sokat jelent, mert nagyon sok tapasztalatot át tud adni. A tanulónak is fontos, hogy azt látja a tanárától, hogy aktív zenész.
Nagyon inspiráló az egész folyamat. Ez meglátszik a gyerekeken és a versenyeredményeken is. És ha ilyen sokan ilyen jó eredményeket hoznak, mint az utóbbi években, akkor azt mondják majd, hogy itt valamit jól csinálnak – jó pedagógusok, jól tanítanak.

Valahogy így működik ez…


És bekövetkezett a Csend.

Nem azért, mert nem volt mit mondani, hanem éppen azért, mert túl sok mindent érintettek a gondolatok. Emlékek, évek, érzések kavarogtak Misi bácsi szívében, büszkeség, visszafogottság - és még valami, amiről nem beszélünk - látszódott egy lesütött szempárban.

1975. augusztus 16-án kezdtem tanítani a mosoni zeneiskolában. Minden falat, bútorzatot ismerek...
És még azt hadd mondjam el, hogy arra nagyon büszke vagyok, hogy nekem a 43 év alatt nem volt táppénzes papírom. Sosem voltam betegszabadságon. Örülök, hogy mindig ott tudtam lenni, ahol szükség volt rám. Mindig fitt voltam és odafigyeltem magamra!

Kedves Misi bácsi!

Adjon a jó Isten még sok-sok, egészségben és jókedvben gazdag esztendőt sok zenével és szeretettel!

Ezt kívánjuk Neked!

Ezek érdekelhetnek még

2018. Augusztus 14. 13:58, kedd | Helyi

Betöltendő állások az Aqua Szolgáltató Kft-nél

Az AQUA Szolgáltató Kft. felvételt hirdet több munkakörben.

2018. Augusztus 13. 18:00, hétfő | Helyi

Forgalomkorlátozások a Szent István Napok - Nyári Fesztivál idején

Négy napra ismét a kultúráé és a szórakozásé a nemzetközi forgalmú mosonmagyaróvári Szent István Király út mosoni szakasza.

2018. Augusztus 13. 17:00, hétfő | Helyi

Felhívás

Díjmentesen igénybe vehető autóbuszjáratok indulnak a Szent István Napok - Nyári Fesztivál Mosonmagyaróvár ideje alatt.

2018. Augusztus 13. 00:00, hétfő | Helyi

Minden héten más akció - 2 éves a Fanni Cipőbolt

A 2 éves évforduló alkalomból számos kedvezménnyel kedveskedik Mosonmagyaróvár és környéki vásárlóinak a kifejezetten gyermekcipőkre szakosodott üzlet. A kedvezménysorozat egészen iskolakezdésig tart.