Városlista
2018. november 13, kedd - Szilvia

Hírek

2016. Augusztus 01. 07:00, hétfő | Helyi
Forrás: MKCSE

Tartalmas hét Mátraházán

Tartalmas hét Mátraházán

Edzés, futás, kondi, szülinapozás és az új játékosok beavatása. Sűrű hét áll a mosonmagyaróvári kézilabdás hölgyek és a szakmai stáb mögött. Az MKC hétfőtől-szombatig Mátraházán készült az új szezonra.

A napi programban három edzés szerepelt. A reggel futással kezdődött, a délelőttöt és délutánt pedig konditeremben és a csarnokban töltötték a lányok.

„Egy edzőtábor fárasztó mind a játékosok, mind az edző számára. Fokozott terhelés alatt telítődik az ember idő után, ilyenkor ugyanis teljesen más az edzés minősége, mennyisége és hossza. Azon az úton haladunk, amit elképzeltem, így azt mondhatom egyelőre jól állunk. Jövő héttől már az edzőmérkőzések következnek” – mondta Varga József, csapatunk vezetőedzője.

Németh Veronika a nyáron igazolt Mosonmagyaróvárra. Az ő véleményére is kíváncsiak voltunk: „Futottunk, kondiztunk, gyakoroltuk a figurákat a mérkőzésekre. Nagyon sok kettő-kettő, illetve három-három elleni játékot gyakoroltunk, ami szerintem nagyon fontos, hogy össze tudjunk játszani és csapatként tudjunk együtt működni. A táborból hazatérve is ezt kell folytatni.”

„Az edzéseket nagyon jól építette fel a szakmai stáb, igaz én még a vállsérülésem miatt kevésbé tudok teljes értékű munkát végezni. Az edzőtábor nagyon összekovácsolt minket, az edzésen kívüli programok, a közös főzés, vagy akár csak a szaunázás sokat segített a csapategység kialakításában” – tette hozzá Csala Anita.

A sok munka mellett viccelődésre is maradt ereje a lányoknak. Mátraházán került sor az új játékosok beavatására is. Karaoke, kérdezz-felelek és fahéjevés – mindenki, még a résztvevők is jól szórakoztak a feladatokon.

„Tetszett a beavatás, jól sikerült. Az angol kiejtésem nem volt tökéletes, de Monika Janeska szerencsére így is kitalálta, milyen zeneszámokat próbáltam elénekelni. Tanulva ebből, azt hiszem az edzések mellé pár angol órát is be kellene iktatnom” – mesélte mosolyogva Németh Veronika.

Csala Anita: „Ebben az évben volt először beavatás, mi még megúsztuk. Nagyon jól sikerült, élvezték az újak és a régiek is. A feladatokat közösen találtuk ki.”

Varga József: „A beavatás igazából szokás, minden csapatnál volt eddig, ahol megfordultam. Szerintem sikerült jópofa, vicces feladatokat kitalálni. Ha okosan van csinálva, akkor ebből nem lesz sértődés.”

A héten ketten is öregebbek lettek egy évvel: Bouti Fruzsina és az erőnléti edző Hegyi Máté születésnapját sem felejtette el a csapat.

„Nem számítottam rá, hogy meglepnek a lányok, meglepetés volt. Két tortát is kaptam, ami azért arról is árulkodik, hogy tényleg jó, egységes csapat vagyunk” – árulta el csapatunk immáron 20 éves irányítója Bouti Fruzsina.

A születésnapi menüért pedig az MKC nagyszerű gyúrója Tóth Ferenc felelt. A főfogás marhapörkölt volt.

Varga József: „Egy kicsit hosszan készült maradjunk annyiban. Nekem nagyon ízlett, de mindenkinek más az ízlése.”

Bouti Fruzsina: „Nagyon finom volt, Tóth Ferenc gyúrónk kitett magáért.”

Eseménydús hét után jön a hasonlóan kemény folytatás. A csapat a bajnoki rajtig több edzőmérkőzést játszik és tornákon is szerepel majd. Többek között fehérvári és békéscsabai túra is vár a mosonmagyaróvári hölgyekre. A részletekért keressétek a facebook oldalunk és a honlapot.

Ezek érdekelhetnek még

2018. November 13. 11:34, kedd | Helyi

Két játékos távozott a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapatából

Klubunk a napokban közös megegyezéssel szerződést bontott a felnőtt keret két játékosával. - olvashatjuk az MKC SE honapján

2018. November 12. 15:33, hétfő | Helyi

Megújul a magyaróvári vár - képgalériával

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében november 10-én ünnepélyes keretek között helyezték el a szellemi és kulturális központként működő épület új alapkövét.

2018. November 12. 15:26, hétfő | Helyi

Képviselő-testületi ülés

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. november 15-én (csütörtök) 13 órakor a Városháza I. emeleti Dísztermében ülést tart, melyre ezúton tisztelettel várnak minden érdeklődőt.

2018. November 12. 15:23, hétfő | Helyi

Ismét indul a temetői járat a Feketeerdei úti temetőbe

November 21-étől, szerdától ismét közlekedik az Intézmény Működtető és Gazdálkodási Szervezet által közlekedtetett temetői járat a Feketeerdei úti temetőbe.