Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. November 09. 15:34, csütörtök | Bulvár
Forrás: Infovárosok

Sztárjainkat is meghódította a Pécsváradi Leányvásár

Sztárjainkat is meghódította a Pécsváradi Leányvásár

Idén immár ötvenegyedik alkalommal rendezték meg a Pécsváradi Leányvásárt.

"Két évvel ezelőtt újult meg a Pécsváradi Leányvásár, amely mind tartalmában, mind minőségében óriási változáson ment keresztül az előző évekhez képest. A korábbi öt-hatezer fős látogatói létszámmal szemben, már az első évben elértük a csaknem húszezres látogatottságot. Az új alapokra épített program kitűnően vizsgázott. Egyértelműen látszott, hogy a látogatók részéről komoly igény van a színvonalas, több programot is felölelő fesztiválokra" – hangsúlyozta Zádori János, polgármester.

Az idei Leányvásár szervezésekor annyiban volt könnyebb és egyszerűbb dolgunk, hogy a kézművesek, a néptáncosok és a többi fellépő is ismerte a fesztivál tematikáját.

A szervezők továbbra is azt az alapelvet követték, hogy a napfényes órákban a népművészeti programoké volt a főszerep, a könnyűzenei betétek pedig az esti órákban, 19 órától kapnak teret. Pénteken Caramel és a fiatalok kedvence, a Punnany Massif, szombaton Charlie és Geszti Péter az esti rendhagyó bálban pedig az örökifjú Szűcs Judith szórakoztatta a szép számú vendégsereget.

A napokban 70. születésnapját ünneplő Charlie szinte már hazalátogatott Pécsváradra, hiszen két éve egyedül, most pedig zenekarával robbantotta fel a színpadot.

„Idén töltöm a 70. életévemet és 50 éve vagyok a zenei pályán. December 29-én nagy koncertre készülök, ahol többek között Tátrai Tibor és Tóth Vera is a vendégem lesz.” – közölte Charlie a közönséggel.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:47, szombat | Bulvár

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a főváros XXI. kerületében, Csepelen, a Kossuth Lajos utcában pénteken. A gyermeket a mentők kórházba vitték.

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban