Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Szeptember 04. 04:00, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Mosonmagyaróvári az ország legjobb tűzoltója

Mosonmagyaróvári az ország legjobb tűzoltója

Szép eredmény született a XI. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedőn.

Augusztus 28-30. között Veszprém megye adott otthont az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett országos tűzoltószakmai vetélkedőnek.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által szervezett vetélkedőn a megyei döntőkből bejutott hivatásos tűzoltók, valamint a szintén rajthoz álló önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók csapatban és egyéni versenyszámokban is összemérték tudásukat, összesen kétszáz tűzoltó versengett.
Az első napon az önkéntes tűzoltók szakmai vetélkedője zajlott a balatonfűzfői Nitrokémia Zrt. területén, míg hivatásos kollégáik ugyanezen a napon elméleti tudásukat tették próbára szakmai tesztek kitöltésével. Itt az egyéni irányítói, beosztotti, gépjárművezetői kategóriában induló hivatásos tűzoltóknak különböző szakmai, illetve KRESZ-kérdésekre kellett válaszolniuk.

A verseny második napján a hivatásos csapatok először megoldottak egy lakástüzet esetet, ahol a feltételezés szerint egy kétemeletes épület egyik második emeleti helyiségében keletkezett tűz, egy ember el is tűnt, ráadásul a „konyhában” egy gázpalack is volt, ami szintén nehezítette a versenyzők dolgát, majd a a Balatonkenesétől Fűzfőgyártelepig húzódó 7213-as úton kaptak újabb gyakorlati feladatokat. Itt két állomás is várta a versenyzőket. Az egyik helyszínen a motorfűrész-kezelési ismeretekre volt a legnagyobb szükség, hiszen egy favágási feladattal találták szembe magukat a versenyzők: pontos, precíz vágást vártak tőlük, a pályabírók ugyanis csak az előírásos méretű korongokat vették figyelembe az értékelésnél. Ugyanezen az útszakaszon egy másik helyszín és egy újabb műszaki mentés is várta az egységeket: egy olyan közlekedési balesetnél kellett beavatkozni, ahol egy kereszteződésben egy személykocsi és egy veszélyes anyagot szállító teherautó rohant egymásba. A rajoknak az alapos felderítés után egy gerincsérült kimentéséről, valamint a forgalmi akadály megszüntetéséről is gondoskodniuk kellett, és mert közben ketyegett az óra, fontos volt a gyors visszamálházás is. A verseny negyedik – a gyakorlati feladatok közül az utolsó – állomásán, Balatonalmádiban a gépjárművezetők mutatták meg, mit tudnak, a sofőrök egy vezetéstechnikai pályán mérték össze ügyességüket. Nem volt kicsi a tét, minden apró tévesztést hibaponttal büntetett az éles szemű zsűri. Amíg a hivatásosok a feltételezett káreseteket számolták fel, az önkéntes, az önkormányzati és a létesítményi tűzoltók sem unatkoztak, ők ekkor töltötték ki Csopakon a teszteket.

A verseny zárónapjának délelőttjén szintén Csopakon zajlottak az egyéni versenyszámok. Az indulóknak védőfelszerelésben és légzőkészülék használata mellett le kellett küzdeniük egy labirintust, belülről egy életnagyságú fabábut kellett felvinniük a fémépítmény tetejére. Onnan egy létrán lejutva sugarat szereltek, amellyel célba lőttek. Amint megtelt a tartály, jöhetett a következő feladat, amikor egy póznát kellett gyorsdarabolóval a meghatározott ponton elvágniuk, utána roncsvágás következett, egy kimustrált autót kellett több helyen elvágniuk.


Az eredményhirdetésen részt vett többek között Erdélyi Krisztián tű. ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese, Takács Szabolcs, Veszprém megyei kormánymegbízott, Dányi Béla tű. dandártábornok, Veszprém megyei katasztrófavédelmi igazgató, dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Sallai Péter tű. dandártábornok is.

A köszöntőt követően kihirdették az eredményeket, a díjakat Erdélyi Krisztián tű. ezredes adta át. A hivatásos tűzoltóságok között Szolnok csapata végzett az élen, így az elsőségért járó vándorserleg is hozzájuk került.

Megyénkből a korábbi megyei verseny győztes csapata, a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók indultak az országos versenyen, akik az induló húsz hivatásos csapat közül az előkelő harmadik helyen végeztek. A csapat tagjai: Kobl Károly tű.főhadnagy, Kézdi János tű.törzsőrmester, Szabó Róbert tű.főtörzsőrmester, Kulacs István tű.zászlós, Kéfer Gusztáv tű.őrmester és Kulacs József tű. zászlós.

Az egyéni versenyszámokban megyénkből a legeredményesebb Kobl Károly tűzoltó főhadnagy lett, aki a hivatásos tűzoltóságok egyéni irányítói kategóriájában első lett, és a belügyminiszter különdíját is átvehette kiváló szerepléséért.

Az egyéni beosztott kategóriában Kézdi János tűzoltó törzsőrmester a kilencedik, míg gépjárművezetői kategóriában Szabó Róbert tűzoltó főtörzsőrmester a tizedik helyet szerezte meg.

A díjak átadását követően a versenyt az országos katasztrófavédelmi főigazgató helyettese zárta. Erdélyi Krisztián hangsúlyozta: aki bajban van, annak gyors és professzionális segítségre van szüksége, a szakmai versenyek pedig hozzájárulnak a magas színvonalú tudás megszerzéséhez. Az ezredes hozzátette, az ilyen megmérettetések alkalmat adnak arra, hogy a kollégák egymástól is tanuljanak, felfrissítsék a korábban megszerzett ismereteket és gyakorolják a különböző fogásokat. A főigazgató-helyettes végezetül azt kérte a versenyzőktől, megszerzett tudásukat, az évek során felhalmozott tapasztalatokat feltétlenül adják át a következő tűzoltónemzedéknek.

Gratulálunk a szép eredményhez!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.

2024. Április 09. 10:56, kedd | Helyi

Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása workshop

A Néprajzi Múzeum Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása című workshopján vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtár rendezvénytermében április 17-én, szerdán 16 órától.

2024. Április 09. 10:51, kedd | Helyi

Felhívás szavazatszámláló bizottságba történő jelentkezésre

Még egy napig, április 10-ig lehet jelentkezni a szavazatszámláló bizottságba.