Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Május 05. 16:28, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: veszélyeztette a légi közlekedést

Lezárt akta: veszélyeztette a légi közlekedést

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett légi közlekedés veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytatott egy 62 éves öttevényi lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 62 éves öttevényi lakos 2015. július 17-én 22 óra 7 perckor Lipót belterületén egy 3-4 ezer légköbméteres hőlégballonnal - körülbelül 20-30 méter magasságig emelve azt - repülési tevékenységet folytatott egy rendezvényen. A hőlégballont kötelekkel egy Lada Niva típusú gépkocsi első lökhárítójához, illetve egy tűzoltó gépkocsi vonóhorgához rögzítették. A ballon kosarába három utas szállt be, azonban amikor azzal az emelkedést a férfi megkezdte, egy erősebb szélfuvallat a futballpálya irányába kezdte sodorni a repülő eszközt. A rögzítő kötelek megfeszültek, kötésükből kiszakadtak, aminek következtében a hőlégballon a futballpálya felé 2-3 méter magasságban sodródni kezdett, majd egy ott parkoló gépkocsi hátsó részére zuhant a kosár részével. Ezután az autó tetején továbbcsúszva a földre zuhant és a pálya kerítésében fennakadt. A ballon kupolája a kerítés feletti magasfeszültségű vezetékben elakadt, azt elszakította, a kosárrészről leszakadt, egy része kigyulladt és továbbsodródott a levegőben, majd 350 méterre a szántóföldre esett. A leszakadó magasfeszültségű vezeték egy parkoló autó motorháztetejére csapódott. A balesetben a kosárban elhelyezkedő három személy közül egyikük nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

Az eseménnyel kapcsolatban folytatott büntetőeljárásban igazságügyi szakértő bevonására került sor. A szakértői véleményből megállapítható, hogy a baleset egy oldalszél megjelenése miatt következett be, azonban annak tényleges oka az volt, hogy a ballon kikötésére használt kötelek nem feleltek meg a szakmai követelményeknek. A repülő eszközt üzemeltető 62 éves férfi rosszul határozta meg a kötelekkel szembeni követelményeket, nem ellenőrizte annak rögzítését - illetve ezt a tevékenységet olyan személynek engedte át, akinek nem volt megfelelő repülési szakismerete - és helytelenül ítélte meg az időjárási viszonyokat is.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság az öttevényi lakossal szemben - súlyos testi sértés okozásával - gondatlanságból elkövetett légi közlekedés veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte és iratokat a napokban a járási ügyészségnek megküldte.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.

2024. Április 09. 10:56, kedd | Helyi

Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása workshop

A Néprajzi Múzeum Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása című workshopján vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtár rendezvénytermében április 17-én, szerdán 16 órától.

2024. Április 09. 10:51, kedd | Helyi

Felhívás szavazatszámláló bizottságba történő jelentkezésre

Még egy napig, április 10-ig lehet jelentkezni a szavazatszámláló bizottságba.