Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2015. Május 10. 23:05, vasárnap | Helyi sport
Forrás: MKCSE

Igazi gólparádé az élvonaltól búcsúzó Szeged ellen

Igazi gólparádé az élvonaltól búcsúzó Szeged ellen

Rájátszás 4. mérkőzés I Újszegedi Sportcsarnok I Szeged KKSE - MKC SE

Elenyésző, pusztán matematikai esélye volt már csak a mérkőzést megelőzően aktuális ellenfelünknek a bennmaradásra. Egy gólgazdag mérkőzésen azonban végérvényesen is eldöntöttük a szegedi gárda sorsát. A csoport másik kiesőjének kiléte viszont még továbbra is bizonytalan, hiszen az MTK hazai pályán egy góllal legyőzte a Vácot.

Előzetesen sem jósolt talán senki sem sok esélyt a szegedi gárdának, de azért ennél talán nagyobb ellenállásra lehetett számítani tőlük. Ellenfelünk csak a mérkőzés első húsz percében volt a pályán, míg a hátralévő idő jó részét lényegében vegetatív állapotban töltötte. Az első félidő utolsó tíz percében nyújtott teljesítményük megpecsételte a sorsukat, hiszen ekkor összesen egy gólt szereztek, amíg mi hétszer is betaláltunk. A második játékrészben is irányítottuk a mérkőzést és uraltuk a pályát, azonban valamivel az általunk nyújtott színvonal is visszaesett. Ez azonban könnyen betudható a győzelem biztos tudatának, vagy annak, hogy a csapat szerette volna elkerülni a szerencsétlen sérüléseket. Nem is számit igazán. A mosonmagyaróvári hölgyek a szegediek utolsó hazai és - végeredmény tekintetében - jó időre utolsó élvonalbeli mérkőzésén győzedelmeskedtek magabiztosan. Kevésbé várt fordulatnak – MTK bravúr a Vác ellen – köszönhetően jövő héten fokozott nyomás alatt kell teljesítenünk, aminek a végeredménye könnyen sorsdöntő is lehet. A fővárosiakat látjuk majd vendégül egy minden bizonnyal parázs mérkőzésen ahol többek között maximális koncentrációra és teljes higgadtságra lesz szükség a sikerhez. Hajrá MKC!!

Mestermérleg
Hlavaty Tamás: Egy két szükségtelen technikai hibát és az első félidőben tapasztalt gyenge védekezést leszámítva jó teljesítményt nyújtottunk a mérkőzésen. Ennek igazán örül mindenki, de ünnepelni nincs időnk, hiszen gőzerővel kell, hogy készüljünk a folytatásra.

Marosán György: Lényegében húsz percet töltöttünk a pályán aztán kinyílt az olló és kijött a különbség a két csapat között. Gratulálok a mosonmagyaróvári csapat végig nagyon koncentráltan játszottak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni