Városlista
2017. december 14, csütörtök - Szilárda

Hírek

2017. Június 25. 22:00, vasárnap | Helyi

Három év alatt tíz nyelvvizsga – Egy különleges módszer bemutatója Mosonmagyaróváron

Három év alatt tíz nyelvvizsga – Egy különleges módszer bemutatója Mosonmagyaróváron

Cz. Nagy Zsófia története már az országos sajtót is bejárta, pedig akkor még csak a nyolcadik nyelvvizsgáján volt túl. Most már a tizedik vizsga eredményét várja, noha még csak végzős gimnazista.

Zsófia szerint csak a módszer számít, bárkinek sikerülhet, akár munka mellett is. A hangsúly a módszeren van, mivel az önmagát közepes nyelvi tehetségként ismerő diáklány is ennek köszönhetően táltosodott meg. Zsófi nagy célkitűzése teljesülhet, amit négy évvel korábban, elsős gimnazistaként tűzött maga elé: a középiskola végéig tíz államilag elismert nyelvvizsga! Hab a tortán, hogy az egyik nyelvből már felsőfokú vizsgája van. Többek közt erről is megosztotta tapasztalatait portálunk olvasóival.

Konkrétan mely nyelvekről is van szó?

A norvéggal indítottam volna következő nyáron, de sajnos eltörölték az egyetlen nyelvvizsgaközpontban, ahol korábban vizsgázni lehetett. Ezért még azon a télen nekifogtam a spanyol nyelv megtanulásának. Márciusban sikeresen vizsgáztam belőle. Ez volt az első középfokú nyelvvizsgám. Júniusban a némettel, őszre pedig már a franciával folytattam, amelyből szeptemberben vizsgáztam le. A következő évet az olasszal kezdtem, ugyanabban az évben holland nyelvvizsgát tettem májusban, majd szeptemberben oroszból is. A harmadik esztendőt már rögtön januárban eszperantóval indítottam lazításképpen, hiszen erről közismert, hogy könnyen elsajátítható nyelv. Áprilisban a dán nyelvvel folytattam. Júniusban, ezúttal életem első felsőfokú nyelvvizsgáját tettem le, angolból. A nyár további részét a svéd tanulásának szenteltem, és október elején vizsgáztam is belőle. Most várom az eredményt, de úgy érzem, ez is meglesz.

Ennyi nyelvet megtanulni röpke néhány év alatt! Ehhez bizonyára rendkívüli nyelvérzék szükséges, igaz?

Egyáltalán nem. Az én példám is ezt igazolja. Bár a nyelvi tantárgyakból mindig ötös voltam, sohasem számítottam a kiemelkedően tehetséges nyelvtanulók közé. A siker kulcsa szerintem a saját személyiségünknek megfelelő módszer megtalálásában rejlik. Én ezt a Kreatív Nyelvtanulás módszerében találtam meg. Ezen kívül csak az iskolában kötelezően tanult angol és német nyelv tankönyveit használtam a nyelvvizsgákra való készülés során.

Erről a módszerről sokan még nem is hallottak eddig…

Én nagy szerencsével a legjobbkor szaladtam bele ebbe a módszerbe nagyapám révén. Ő személyesen ismeri Gaál Ottót, a metódus kifejlesztőjét, akinek huszonhét nyelvvizsgája bizonyítja módszere sikerét. Nagypapám is ezzel a módszerrel kezdett el németül tanulni, és nagyon megtetszett neki, ezért kezembe nyomott egy Kreatív Nyelvkönyvet, mivel tudta, hogy mennyire érdekelnek engem is az idegen nyelvek. Bemutatott a szerzőnek is, aki bevezetett a Kreatív Nyelvtanulás izgalmas világába! Ez annyira bevált nekem, hogy más módszerrel szívesen már hozzá se fognék egy újabb nyelv megtanulásához.

Mégis, mi a módszer titka?

A tanulás folyamata meglehetősen újszerű. A fejezetek elején szószedett áll tömör nyelvtani magyarázattal, amelyek segítségével már mi magunk alkotunk mondatokat, így első pillanattól kezdve aktív nyelvhasználóként bővülnek a nyelvi ismeretek. A Kreatív Nyelvtanulás elnevezés is innen ered. A leckékben több száz példamondattal ismerkedünk meg, miközben szinte észrevétlenül megtanulunk hibátlan mondatokat szerkeszteni. A kurzus végére már mintegy kétszáz órát beszélünk az adott nyelven.

A módszer másik sajátossága, hogy figyelembe veszi az egyéni igényeket. Segítségével akár iskola vagy munka mellett is tanulhatjuk a választott idegen nyelvet, mindezt egyedül, tanári közreműködés nélkül, és saját tempónk, igényeink szerint haladhatunk előre. A legfontosabb mégis az, hogy általa, amint az én példám mutatja, valóban használható nyelvi készségeket szerezhetünk.
A módszer rendkívül sokoldalú is. A tananyaghoz tartozó rengeteg gyakorlóoldal és kétnyelvű hanganyag egyszerre fejleszti az írás-, szövegértés-, és beszédkészségünket. Maga a tananyag is nagyon céltudatosan fölépített, a világos és könnyen érthető nyelvtani magyarázatok kizárólag a középfokú követelményekre összpontosítanak. A fokozatosság elvét követve a tananyag fokozatosan válik egyre nehezebbé a 12 lecke folyamán. A nyelvi formulák, szerkezetek elsajátíttatására viszont csak az úgynevezett Kreatív Alapszókincset használja a tananyag, így akik saját igényeik szerint a szókincs bővítésével lassabban haladnak, azok sem maradnak le a nyelvtani ismeretek megértéséről. Mindez az idegen nyelvű beszédkészség fejlesztésében elképesztően hatékony tud lenni. Minden csak a befektetett energián és időn múlik.

Mennyi energiát kell befektetni, ha valaki komolyan gondolja?

Ki-ki maga szabhatja meg előrehaladásának ütemét, én többnyire egy leckét vettem hetente, és ez elég volt ahhoz, hogy körülbelül három hónap elteltével, miután végighaladtam a tananyagon, rögtön sikerült a középfokú próbavizsgám. A negyedik hónapban már csak a vizsgára való fölkészülésre koncentráltam. Mindezt az iskola mellett, hiszen közben nappali gimnáziumba jártam.

Melyik nyelv megtanulása volt a legkönnyebb?

Az eszperantó. Ez köztudottan egy mesterséges nyelv, amelynek éppen az a lényege, hogy bárki könnyen megtanulhassa. A kedvenceim viszont a nehezebbek közt számon tartat francia és spanyol lett, nem számítva persze a norvégot, amelyhez kezdettől erős érzelmi kötődésem van.

Ennyi nyelvvizsga most már elég lesz, vagy jöhetnek még újabbak is?

Alig várom az új Kreatív Nyelvkönyvek megjelenését, hogy folytathassam a bizonyítványgyűjtögetést! Nekem a nyelvtanulás a Kreatív Nyelvtanulás módszerével már egyfajta szenvedéllyé vált, nem is tudok, és nem is akarok lemondani róla, ha nem muszáj!

Felsőfokú nyelvvizsgára való fölkészülésben is hatásos módszer?

Már bebizonyosodott, hogy hatékony, hiszen haladó angol könyvvel már sikerült a felsőfokú nyelvvizsga. Ezen fölbuzdulva most a decemberi német felsőfokú vizsgára készülök, szóval, nekem nincsenek e felől kétségeim.

Hol lehet ezzel a módszerrel közelebbről megismerkedni?

A Mosonmagyaróvár és környékbeli közönségnek könnyű dolga van, hiszen a módszer könyvcsomagját hamarosan két alkalommal is bemutatják az alábbi helyszíneken és időpontokban:

Mosonmagyaróváron a Flesch Károly Kulturális Központban ( Erkel Ferenc u. 14.) 2017. június 23-án ( péntek) és június 30-án ( péntek) 17-19 óráig.

Ráadásul a nyelvvizsgára készülő tanulóknak a helyszínen lehetőségük lesz a középszintig létező összes tananyagunkat (1 darab tananyag + 1 darab online gyakorló + 1 darab nyelvvizsga felkészítő) csomagárban 55.970 Ft helyett most 27.990 Ft-ért megvásárolni!

Tényleg igaz, hogy tavaly novemberben a Kreatív Nyelvtanulás online gyakorló programját az év honlapja díjkiosztón Magyarország legjobb nyelvoktató honlapjának választották?

Így igaz, a demo verzióját bárki kipróbálhatja, ami már 10 nyelven elérhető.
Így minden tanuló a saját nyelvi fejlődését is folyamatosan figyelemmel kísérheti!


Info és megrendelés: Hudi Tibor 30/318-4953

www.kreativnyelv.hu

Ezek érdekelhetnek még

2017. December 13. 09:00, szerda | Helyi

December 13. Luca napja

Minden, amit a Luca napról tudni kell!

2017. December 13. 00:00, szerda | Helyi

Meghívó Képviselő-testületi ülésre

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. december 14-én (csütörtökön) 14 órakor a városháza I. emeleti Dísztermében ülést tart, melyre ezúton tisztelettel várnak minden érdeklődőt.

2017. December 12. 18:00, kedd | Helyi

Pető Zsolt újra Európa bajnok

2017. december 9-én a magyar para csapat az Amszterdami ergomométer EB-n 5 versenyzővel képviseltette magát.

2017. December 12. 08:30, kedd | Helyi

Több mint ötven káresemény történt a vihar miatt

Még tartanak a viharos szél okozta károknál a tűzoltói beavatkozások Győr-Moson-Sopron megyében.