Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Május 06. 05:00, hétfő | Sport
Forrás: MTI

Fogathajtó Vk - Kettesben Lázár Vilmos, négyesben ifj. Dobrovitz nyert

Fogathajtó Vk - Kettesben Lázár Vilmos, négyesben ifj. Dobrovitz nyert

Kettesben Lázár Vilmos, négyesben pedig meglepetésre ifjabb Dobrovitz József nyerte a vasárnapi akadályhajtást követően a fábiánsebestyéni fogathajtó Világkupa-fordulót.

A zárónapi versenyszám pályájának nehézségéről mindent elmond, hogy egyetlen kategóriában sem láthatott hibátlan menetet a publikum. A ketteseknél ennek ellenére simán győzött összetettben a hétszeres vb-aranyérmes, s a Magyar Lovasszövetség elnökeként is tevékenykedő Lázár Vilmos, aki akadályhajtásban harmadikként zárt. Mögötte öccse, a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán lett a második és harmadik is, mivel kihasználta azt az új szabályt, hogy egy versenyen két fogattal is lehet indulni.
A négyeseknél a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József nagy meglepetésre pályát tévesztett a kilences kapunál, emiatt kizárták. A 45. születésnapját egy nappal korábban ünneplő hajtó azonban így is örülhetett, ugyanis ezáltal fia ölébe hullott a győzelem.
Az egyesfogatoknál a 2010-ben vb-ezüstérmes lengyel Bartlomiej Kwiatek végső sikeréhez kétség sem férhetett még úgy sem, hogy az akadályhajtásban csak harmadik lett.
A magyarok számára a fábiánsebestyéni verseny - amelyen hét nemzet 53 fogata vett részt - a ketteseknek vb-, a négyeseknek pedig Eb-válogató volt.

Végeredmények:
egyesek:
1. Bartlomiej Kwiatek (lengyel) 126,48 hibapont
2. Jámbor Vilmos 155,56
3. Rondzik Gábor 163,03
kettesek:
1. Lázár Vilmos 114,14 hibapont
2. Lázár Zoltán (I.) 122,92
3. Lázár Zoltán (II.) 125,49
4. Nagy Tibor 127,21
négyesek:
1. ifj. Dobrovitz József 146,03
2. Váczi István 153,76
3. Galbács Ferenc 160,84

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.