Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2017. Szeptember 25. 13:24, hétfő | Helyi sport
Forrás: MKCSE

A Csurgót is kipipáltuk

A Csurgót is kipipáltuk

Magabiztos győzelmet aratott az EU-FIRE Mosonmagyaróvár a Csurgó vendégeként az NB I/B Nyugati csoportjának 3. fordulójában.

A hazaiak csak az első negyed órában tudták tartaniuk a lépést az MKC-vel. Ezt követően aztán elhúztak Bognár Róbert tanítványai és a szünetben már hét góllal vezettek. A második felvonásban ez a sorozat folytatódott, végül pedig 32-15-re nyert a vendég gárda.

Az MKC legjobbja ezúttal Tilinger Tamara lett hét góljával.

Bognár Róbert, az MKC vezetőedzője: „Nem vagyok teljesen elégedett, mert az első negyed óra alatt nem úgy teljesítettek a lányok, ahogy elvártam. Fegyelmezetlenek voltak, hiába elemeztük ki az ellenfél kapusát hova kell ellene lőni, nem oda lőttünk, sok helyzet kimaradt. Én úgy gondolom túl korán elhitték a lányok, hogy ez könnyű meccs lesz, ami valójában így is lett, csak nem szabad már az elején így hozzáállni egy bajnokihoz sem. Végig kell koncentrálni, úgy ahogy negyed órát követően meg is tették.”

Az MKC legközelebb október 7-én a Szombathelyi Halás ellen lép pályára az UFM Arénában.

Bognár Róbert, az MKC vezetőedzője: „A következő héten bár bajnoki nincs számunkra, van teendőnk bőven. Az elmúlt találkozók alatt látott hibákat kell kijavítanunk, valamint a szerdai edzőmeccsnek köszönhetően végre összemérhetjük a tudásunkat egy első osztályú csapat ellen. Lesz végre példa számunkra, hogyan kell játszanunk jövőre.”

CSURGÓI NKC - EU-FIRE MOSONMAGYARÓVÁR 15–32 (9–16)
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, 200 néző

Jv: Fekete, Tóth

MKC: Dányi – Töpfner 2, Tilinger 7 (4), Bízik B. 5, Horváth B. 2, Hegedüs 3, Hajtai 4. Csere: Scholtz (kapus), Bízik R. 3 (1), Csala 2, Kopecz 2, Bardi 1, Gyimesi 1, Farkas, Németh V., Rábai. Vezetőedző: Bognár Róbert

Csurgó: Tóth I., Telkes (kapusok) – Kozma D. 6 (1), Ilyés 4, Németh P. 2, Vágó M. 1, Füstös 1, Szandai 1, Budai, Cserpán, Kovács E.,Kozma B., Kölcze, Molnár E., Raczkó. Vezetőedző: Molnár Ferenc

Kiállítások: 6, ill. 6 perc

Hétméteresek: 1/1, ill. 5/5

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.