Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2014. Szeptember 21. 12:30, vasárnap | Helyi
Forrás: mti

Letették a csornai napelemgyár alapkövét

Letették a csornai napelemgyár alapkövét

Lerakták a mintegy 15 milliárd forintos beruházással épülő napelemgyár alapkövét szombaton Csorna határában.

Áder János köztársasági elnök, a város szülötte, díszpolgára az eseményen kiemelte: az üzemben évente annyi napelem készülhet, amennyi 300 ezer ember éves energiaigényét fedezheti.

Szólt arról is, hogy a megújuló energiaforrásoknak, így a napenergiának is kiemelkedő szerepe van azon károk enyhítésében, amelyeket az ember tevékenysége okozott a Földön.
"Ezt a versenyt gyermekeink, unokáink érdekében meg kell nyernünk, ez a beruházás ebben segít minket" - mondta az államfő.
Áder János úgy fogalmazott: "mindaz, ami itt épül, közös siker lesz globális egymásra utaltságunkban, és ugyanakkor magyar büszkeség is". Megemlítette, hogy miközben az elmúlt két évtizedben a világ szén-dioxid-kibocsátása 30 százalékkal nőtt, Magyarországé az elmúlt negyedszázad során ugyanekkora mértékben csökkent.
Kiemelte: a csornai üzem olyan egyedi technológiával gyártja majd a napelemeket, amelyet jelenleg csak Japánban alkalmaznak.
Haidegger Ákos, a csornai beruházást végrehajtó EcoSolifer Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen elmondta: az új gyárban vékonyréteg-napelemeket fognak előállítani, amelyeknek a hatásfoka 30 százalékkal nagyobb, mint a jelenleg forgalomban lévőké.

A megújulóenergia-szektor leggyorsabban fejlődő része a napelemgyártás, az új üzem pedig olyan munkahelyeket hoz létre, amelyek jelentős hozzáadott értéket teremtenek majd, és egyes területeken kizárólag magyarországi alapanyagokat használnak - emelte ki.
Hozzátette: a két ütemben 14,5 milliárd forintos beruházással megvalósuló gyár termelésének zömét exportálják majd, elsősorban európai, közép-ázsiai és dél-amerikai piacokra.
Üzenetben köszöntötte az egybegyűlteket Gyopáros Alpár (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, azt hangsúlyozva: a térség sikeréhez Csorna és a többi rábaközi település együttműködésére van szükség, ehhez pedig arra, hogy Csorna munkahelyeket tudjon adni a környék lakosságának.
Két napja közölte sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, hogy egymilliárd forinttal támogatja a kormány a csornai napelemgyár megépülését. A Győr-Moson-Sopron megyei településen várhatóan 2015 második felében kezdődik meg a termelés. A csaknem 15 milliárd forint összértékű beruházással 212 új munkahely jön lére.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.

2024. Április 09. 10:56, kedd | Helyi

Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása workshop

A Néprajzi Múzeum Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása című workshopján vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtár rendezvénytermében április 17-én, szerdán 16 órától.

2024. Április 09. 10:51, kedd | Helyi

Felhívás szavazatszámláló bizottságba történő jelentkezésre

Még egy napig, április 10-ig lehet jelentkezni a szavazatszámláló bizottságba.