Kihűlés okozta egy idős nő halálát Bezenyén. A 75 éves asszony fia és veje ellen halált okozó segítségnyújtás elmulasztása matt indult eljárás. A nőhöz 47 éves fia hívott segítséget, aki - mint később kiderült - anyja 51 éves vejével rendszeresen ivott, a lakásba pedig nem fűtöttek be. A kihűlt asszonyt a mentők a mosonmagyaróvári kórházba szállították, ám az életét már nem sikerült megmenteni.
Péntek reggel is helyszíneltek a bezenyei családi házban, ahol akkor alig négy Celsius-fok volt a hőmérséklet.
A főkapitány megemlítette: a szélsőséges hideg beköszönte óta a megyében 23 embert mentettek meg a közvetlen életveszélyből. A megyében eddig egyetlen halálos áldozata volt a hidegnek, egy mosonmagyaróvári férfi a hévégén elesett családi háza verandáján és megfagyott - tette hozzá az ezredes.
























Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe