Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Cégregiszter | Üzleti szolgáltatások

Nyugat Takarék Szövetkezet

9023 Győr, Bartók Béla utca 2-4.

isztelt Ügyfelünk!

Tájékozatjuk, hogy 2017. október 31-ével egyesült a Kisalföld Takarék Szövetkezet, a Savaria Takarékszövetkezet, a Kis-Rába menti Takarékszövetkezet, a Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet és a Rábaközi Takarékszövetkezet. Az egyesült takarékok 2017. november 1-jétől új néven, Nyugat Takarék Szövetkezetként folytatják működésüket.

Az egyesülés szervesen illeszkedik a takarékok, a Takarékbank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, valamint a Postaügyért és Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért felelős Kormánybiztosság által közösen kidolgozott stratégiához. Ennek része az a folyamat, amelynek révén 2017 végéig összesen 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és méretéből adódóan hatékony takarékszövetkezet / kisbank jön létre szakmai és üzleti alapokon, elsősorban a földrajzi közelség és az azonos vagy nagyon hasonló környezeti adottságok jobb kihasználásával. A Takarék Csoport célja, hogy a takarékok közösen az ország egyik legerősebb, legkorszerűbb és legversenyképesebb pénzügyi csoportjává váljanak.

Az egyesüléssel területileg egymással határos pénzintézetek olvadnak össze, így a Nyugat Takarék Szövetkezet lefedi Győr-Moson-Sopron és Vas megye egész területét, Veszprém megye északi területeit, továbbá jelen van Székesfehérvár frekventált pontján. A fiókhálózat 107 egységre bővül, az új, egyesült takarék több, mint 500 munkatársat foglalkoztat.

A társaság központja Győrben a Bartók Béla u. 2. szám alatt található. Alközpontként üzemelnek tovább a Mosonmagyaróvár Bástya utca 15. sz. alatti és a Szombathely Petőfi Sándor utca 18. szám alatti ingatlanok.

Az egyesülés technikai lebonyolítása érdekében 2017. november 2-án és 3-án tartott bankszünnapok miatt türelmüket és megértésüket kérjük!

2017. november 6-ától a NYUGAT TAKARÉK SZÖVETKEZET teljes körű szolgáltatással várja ügyfeleit!

Fotók

Nyugat Takarék Szövetkezet
rajkai takarék bástya ut
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Csorna lakossági fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Csorna vállalkozói fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Dunakiliti fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Győri fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Kapuvári fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Mosonmagyaróvári fiók - Mediterrán lakópark
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Mosonmagyaróvári vállalkozói fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Nagycenki fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Peresztegi fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Rajkai fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarék
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Ágfalvai fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarék
Nyugat Takarék Szövetkezet
Rajkai Takarékszövetkezet Bezenyei fiók
Nyugat Takarék Szövetkezet
rajkai takarék

Szolgáltatások, tevékenység, termékek

  • Forint, deviza számlavezetés
  • Forint, deviza megtakarítások
  • Hitelek, MFB hitelek
  • Értékpapír számlavezetés
  • Nyugdíj-előtakarékossági számla
  • Fundamenta
  • Biztosítások
  • Valutaváltás
  • ATM
  • Mosonmagyaróvári széfszolgáltatás
  • PayPass eszközök
  • NetB@nk
  • TakarékNetBróker
  • Egyéb szolgáltatások

Nyitva tartás

  • Hétfő: 07:30 - 16:00
  • Kedd: 07:30 - 16:00
  • Szerda: 07.30 - 16.00
  • Csütörtök: 07.30 - 16.00
  • Péntek: 07.30 - 13.30

kapcsolat